Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2015. Október 03. 11:06, szombat | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.), Pápai Rk.

Több mint egymillió forintot lopott munkahelyéről

Több mint egymillió forintot lopott munkahelyéről

A megalapozott gyanú szerint meglopta munkaadóját, majd a pénzből munkatársának is juttatott egy Pápa környéki településen élő férfi.

A nyomozás során megállapított adatok szerint a 39 éves S. Z. 2015. július 25-én napközben engedély nélkül magához vette ugodi munkahelye irodájának kulcsát. A helyiségből ezután elvitte az ott tartott lemezkazettát, a benne tárolt több mint másfélmillió forinttal. Távozását követően az iroda ajtaját bezárta, majd a kulcsot az eredeti helyére visszatette. S.Z. a vele egy munkahelyen dolgozó falubelijének, a 49 éves H. K.-nak még aznap többszázezer forintot átadott. A megmaradt pénz egy részét a következő napokban elköltötte illetve közel egymillió forintot faluja közelében elásott. Ezt később a nyomozók megtalálták és visszaadták jogos tulajdonosának.

Az S. Z. ellen lopás bűntett, míg H. K. ellen orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozást a pápai rendőrök a napokban befejezték, és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték meg a Pápai Járási Ügyészségnek.

A kép illusztráció

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi

Kulja András járt választókerületünkben

A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.

2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi

Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében

Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

2026. Március 16. 12:00, hétfő | Helyi

Ők kaptak idén városi kitüntetést Március 15-én

2026. Március 16. 11:30, hétfő | Helyi

Lehet-e kampányrendezvényt tartani oktatási intézményben?