Hírek
2018. Január 20. 08:00, szombat |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Tíz éven keresztül súlyos kamatokat számolt fel egy kölcsönért

Elfogását követően őrizetbe vették a rendőrök azt a miskolci férfit, aki csaknem 10 éven át heti rendszerességgel követelte vissza súlyos kamatokkal megnövelt kölcsönösszegét egy helyi férfitól.
A Miskolci Rendőrkapitányság zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást H. István 53 éves helyi lakossal és 40 éves élettársával szemben.
A megalapozott gyanú szerint H. István 2008-ban kölcsönadott csaknem egymillió forint készpénzt egy helyi férfinak. A sértett a kölcsönt a megbeszéltek szerint vissza is fizette rövid idő alatt, ám ekkor szembesült vele, hogy hitelezője szerint a megfizetett összeg mindössze a kamat volt és a tőketartozása továbbra is fennáll. Később azonban a sértett nem tudta a korábban megbeszéltek szerint a törlesztéseket teljesíteni és így a gyanúsított további kamatokkal növelte meg a véleménye szerint fennálló tartozást súlyos fenyegetések és bántalmazások kilátásba helyezésével.
H. Istvánt a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei fogták el Miskolcon január 17-én, gyanúsítotti kihallgatása során tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését.
H. Istvánt kihallgatását követően a Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vette és a nyomozók előterjesztéssel élnek előzetes letartóztatásának indítványozására is az ügyészségen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 17. 08:23, szombat | Kék hírek
A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idei évtől már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt - közölte a hivatal szombaton az MTI-vel.
2025. Május 16. 09:06, péntek | Kék hírek
Csaknem száz kutyát találtak Zalaszentgróton egy német nőnél, aki ellen állatkínzás miatt emeltek vádat
Elviselhetetlen körülmények között találtak 78 kutyát egy Zalaszentgróton élő német nőnél, aki 21 eb tetemét fagyasztókban tárolta
2025. Május 12. 06:00, hétfő | Kék hírek
Féltékenységből brutálisan megölte a barátját - 15 évre ítélték
A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta a büntetés súlyosítását abban az ügyben, amelyben egy férfi féltékenységből megölte a barátját.
2025. Május 04. 08:58, vasárnap | Kék hírek
ÉKM: újabb 10 milliós bírság a horrorkaravánokra
Egy hét alatt csaknem tízmillió forint bírságot szabtak ki az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz (ÉKM) tartozó Közlekedési Hatóság munkatársai autószállító járművekre. A leggyakoribb szabálytalanság a túlsúly volt