Városlista
2020. február 27, csütörtök - Ákos, Bátor

Hírek

2011. Augusztus 01. 11:00, hétfő | Helyi
Forrás: naplo-online.hu

Szombaton átadták a nagy Strandmedencét

Szombaton átadták a nagy Strandmedencét

Felkerült a korona a strand szépére is!

Az új nagymedencénél Kovács Antal, a Pápai Termálvízhasznosító Zrt. elnök-vezérigazgatója, dr. Kovács Zoltán, a térség országgyűlési képviselője, és dr. Áldozó Tamás polgármester köszöntötte a megjelenteket. A nemzeti színű szalag átvágását követően Pápa polgármestere valamint a Várkertfürdő vezetője rögtön csobbant is egyet a medencében, majd pedig az ahhoz tartozó ugrótoronyról Szabó Ildikó, egykori válogatott műugró mutatta be az első hivatalos ugrást. A nap folyamán a mazsorettek és a fúvószenekar mellett a Rebel-Lion Tánc-Sport Egyesület, a Vadvirág Néptáncegyüttes, illetve a Győri Vízisport Egyesület szinkronúszói is szórakoztatták a strandolókat. Emellett számos program, többek között csúszdaverseny, kvízjáték, közös vízi torna, strandvízilabda mérkőzés, és az elmaradhatatlan szépségverseny ellensúlyozta a kissé hűvös időjárást.

A Strandszépe választást ezúttal a várpalotai Kerekes Georgina nyerte meg, míg a második és a harmadik helyezett két pápai leányzó lett Töreki Valentina illetve Fekete Krisztina személyében

- A pápai Várkertfürdő egy milliárd 71 millió forint értékű fejlesztést hajt végre az idei évben. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló beruházás keretében idén már átadták az új gyermekmedencét és az új csúszdatornyot, a szombati napon pedig az új nagymedencét vehették birtokukba a fürdőzők. A nagyszabású beruházáshoz tartozó gyógyászati központ építési munkálatai is az ütemterv szerint haladnak - tájékoztatott Kovács Antal. A Várkertfürdő vezetője a frissen átadott strandmedencét többfunkciós fürdőelemnek nevezte, ami a játékra, sportolásra, pihenésre egyaránt alkalmas. Dr. Áldozó Tamás a fejlesztések turisztikai fontosságát, illetve a pápaiak komfortérzetének, életminőségének javítását hangsúlyozta, míg dr. Kovács Zoltán kiemelte, Pápán, és ezáltal a Várkertfürdőben minden adott ahhoz, hogy az idelátogató vendégek maradandó élményekkel gazdagodjanak.

(Fotó: Penovác Károly)

Ezek érdekelhetnek még

2020. Február 27. 09:20, csütörtök | Helyi

Ajkára vinnék a koronavírus-gyanús betegeket

Nincs koronavírus-gyanús beteg a megyében, ha viszont lenne, az ajkai kórházba kerülne.

2020. Február 26. 13:01, szerda | Helyi

Figyelmetlen volt, balesetet okozott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy 80 éves helyi sofőrrel szemben folytatott.

2020. Február 26. 11:36, szerda | Helyi

Magyarok Világszövetsége: Vizsgálják felül a trianoni és a párizsi békediktátumot

Orbán Imre, a Magyarok Világszövetsége megyei vezetője a szövetség álláspontját ismertette mai sajtótájékoztatóján.

2020. Február 25. 20:51, kedd | Helyi

Nyilatkozott a Tényeknek a két halálos áldozatot követelő, Csótnál történt baleset okozója

Február 17-én történt baleset Csót és Pápateszér között. Egy szabálytalan előzés miatt frontálisan ütközött két autó, az egyik kigyulladt, két ember meghalt.