Városlista
2026. július 22, szerda - Magdolna

Hírek

2023. Szeptember 05. 15:28, kedd | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Szeptember közepén lesznek felfestve az útburkolati jelek a Dózsa György utcában

Szeptember közepén lesznek felfestve az útburkolati jelek a Dózsa György utcában

Három gyalogátkelőhely is van a június elején újraaszfaltozott szakaszon, amelyek felfestését csak szeptember közepére vállalta egy útburkolati jelek felfestésére szakosodott vállalkozás.

Több olvasónk is megkereste szerkesztőségünket azzal kapcsolatban, hogy a Dózsa György utca újraaszfaltozott szakaszán, három hónappal a kivitelezést követően sem kerültek felfestésre az útburkolati jelek, és ez főleg a gyalogátkelőhelyeknél veszélyes. Tábla ugyan jelzi a zebrákat, ám azok az aszfalton nincsenek jelölve.

Megkerestük Vörös Dánielt, az út aszfaltozását megrendelő Vízmű vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy már a kivitelezést követően megrendelték a festést, ám mivel kevés cégnek van engedélye útburkolati jelek festésére az országban, és azok is inkább a nagyobb munkákat részesítik előnyben, nem tudtak korábbi időpontra kivitelezőt találni. Kéri a közlekedők türelmét és megértését, valamint fokozott óvatosságát.

Fontos megjegyezni, hogy mivel az úton a gyalogátkelőhelyeket tábla jelzi, ezért azok akkor is gyalogátkelőhelynek számítanak, ha az útburkolati jelek nem láthatóak.

- Kijelölt gyalogosátkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni.

- A gyalogátkelőhelyet a jármű vezetőjének csak olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a jármű vezetője az elsőbbségadási kötelezettségének eleget tudjon tenni. A jármű vezetőjének a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a járművel, amennyiben szükséges, a gyalogos átkelőhely előtt meg is tudjon állni.

-A gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi

Szénabálák égtek Marcaltőnél

A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.

2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi

Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren

Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.

2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi

Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon

Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.