Városlista
2026. július 22, szerda - Magdolna

Hírek

2015. November 23. 07:51, hétfő | Belföld
Forrás: MTI

Százezreket kímélhet meg a jövedelemadó-bevallás reformja

Százezreket kímélhet meg a jövedelemadó-bevallás reformja

Százezreket kímélhet meg az Országgyűlés által a napokban elfogadott törvénymosósítás, amelynek nyomán jövőre másfél millió adófizető helyett a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) készítheti el az adóbevallást

- közölte hétfői számában a Magyar Idők. Kis Péter Andrásra, a NAV szóvivőjére hivatkozva azt írták, több mint nyolcszázezer polgár rontotta el idén a bevallását, sokan pedig késve adták le a nyomtatványokat.

Kis Péter András a lap érdeklődésére elmondta: még ősszel is érkeztek 2014-es nyomtatványok a szervezethez, összességében százezres nagyságrendű lehet azok tábora, akik figyelmen kívül hagyták a törvényben rögzített május 20-ai dátumot.

Százból átlagosan öt késlekedőt büntetett meg a hatóság az idén, rendszerint olyanokat, akik többszöri felszólítás után sem készítették el bevallásukat. Egy-egy érintettnek általában húszezer forintos büntetést kellett megfizetnie. Az időben bevallók esetében 840 ezer levelet küldött ki a hatóság hibás nyomtatvány leadása miatt.

A szóvivő elmondta: a napokban elfogadott törvénymosósítás a következő esztendőben teljesedik ki, 2017-ben - és azt követően is - akár három és fél millió magánszemélytől veheti át az adminisztrációt a NAV.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 22. 16:00, szerda | Belföld

Bóna Szabolcs: ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak

Ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak - írta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán kedden.

2026. Július 22. 14:00, szerda | Belföld

Forsthoffer Ágnes: azon dolgozom, hogy kevesebb legyen az indulat és több a kölcsönös tisztelet

Kevesebb indulat és több kölcsönös tisztelet megteremtésére törekszik Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök, aki erről kedden napirend előtt beszélt az Országgyűlés ülésén.

2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld

Benyújtotta a kormány az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot

A lezárult társadalmi egyeztetés eredményeinek figyelembevételével benyújtotta a kormány a parlamentnek az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárását lehetővé tévő törvényjavaslatot

2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld

Trenkwalder: meghaladta a 2400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére idén a második negyedévben

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2430 forint volt a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 2240 forintos szintet