Hírek
2021. Január 22. 13:20, péntek |
Helyi
Forrás: Polgár Gabriella
Segítsünk Móninak!
A szeretetreméltó, szelíd szavú lány:
Móni
Szorgalmas és szolgálatkész. Olyan ember, aki eddig – ha kellett – bárkinek önként ajánlotta fel a maga segítségét. Ám most ő szorul segítségre, pedig… Pedig ez idáig minden helyzetben igyekezett helytállni, tette a dolgát. Egy egyáltalán nem könnyű gyerekkor után a pápai Szakmunkásképző diákjaként is egykori nevelői, osztályfőnöke máig szívesen találkoznak vele egy kis emlékidézésre. Azután helyt állt gyárban dolgozóként, majd az egyik pápai fagyizó eladójaként, éppen úgy, mint - a szentendrei kiképzést követően - szerződéses katonaként. De dolgozott egészen mostanáig, a legutóbbi időkig - az 5 évvel ezelőtti első agyműtétje után is - leszázalékolva, kevesebb pénzért, de napi 6 órában. Büszkén mesélte mindig, hogy milyen szerencsés, mert ilyen kedves kollégái vannak. Pedig pontosan tudjuk: kinek-kinek a közösség általi elfogadottsága tükrözi a maga hozzáállását is…
Az elmúlt 5 évben hatalmas fegyelmezettséggel figyelt az egészségére, az étkezésére, a napi rendszeres sportolásra is. Ám pontosan tudjuk: az Élet, a Sors elképesztően kegyetlen és igazságtalan tud lenni! Betegsége most kiújult erővel fenyegeti az Életét!
Próbáljuk segíteni, hogy a sors kegyetlensége elleni küzdelmében legyen elég lelkiereje. De mindenekelőtt segítsük őt abban, hogy – miközben a jelenleg is folyamatban lévő kezelések tortúráját ki kell bírnia - a kiújuló betegségből adódó plusz gyógyszer- és vitaminköltségek, továbbá az előtte álló agyműtétjét követő steril környezet kialakítása ne jelentsen számára megoldhatatlan anyagi problémát! Életéért folytatott küzdelmében segítsük őt azzal is, hogy maga mögött érezhesse a pápai közösség erejét. Hogy érezze: „Elfogyhat a szó, a türelem, a jókedv, de a Szeretet soha nem fogy el.” A szeretet, mely Erőt képes adni és csodával határos módon és mértékben képes a rosszat Jóra fordítani…
Ruff Mónika bankszámlaszám: 11773487-00069742
Polgár Gabriella belpolitikai újságíró
egyike azoknak, akik segíteni akarnak
Fotó: Facebook (Ruff Mónika)
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

