Hírek
2013. November 13. 09:48, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
Romokban a múlt
Orbán Imre, a Jobbik pápai elnöke a Veszprém megyei Ötvös településen található kastély és kúria gyalázatos állapotára hívta fel a figyelmet keddi sajtótájékoztatóján.
Ötvös Veszprém megye egyik legkisebb települése, Vas és Zala megye határának közelében található, és olyan kiemelkedő műemlékekkel dicsekedhet, mint Szegedy Róza szülőháza, vagy a Szegedy - Széchenyi kastély. Orbán Imre a közelmúltban tett látogatást a településen. Elmondta, a kis falu műemlékei gyalázatos állapotban vannak. - A kúriából az utolsó fadarabot is lefeszegették a „hozzáértő” kezek, így ma ajtó és ablakok nélkül meredeznek a csonka falak. Csoda, hogy a tetőzet még áll, biztos nem volt a tolvajoknak elég magas létrájuk, hogy megkezdjék annak elbontását. A kastélyban sem különb a helyzet, csupán annyival, hogy oda beköltözött az élet, a cigányok formájában. Nem tudom, hogy ki adott engedélyt arra a barbarizmusra, melyet az ott „lakók” elkövetnek nap mint nap, de félő, hogy a tél végére a kastélyból is csak a falak maradnak - mondta el tapasztalatait a politikus.
Úgy fogalmazott, szégyen és gyalázat, hogy az un. rendszerváltást után 24 évvel, épített kulturális örökségeink ilyen állapotban vannak. - Ebben az országban mindenre van pénz,csak a múlt örökségének megőrzésére, a magyar identitás utolsó „köveinek” megvédésére nincs soha.Kérdezem az illetékes hatóságokat, hogy mikor takarítják ki a Szegedy-Széchenyi kastélyt kényszer lakhelyül használókat és mikor szándékoznak lépni az ügyben - zárta gondolatait Orbán Imre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

