Hírek
2013. December 30. 15:40, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.), papa-ma.hu
Nem tudják, mikor nyit a jégpálya
Mint azt megírtuk, a karácsonyra tervezett nyitás elmaradt a Fő téri korcsolyapályán. A kivitelező szerint extrém időjárási körülmények vannak, ezért kiszámíthatatlan a rendszer működése.
Egyeztetésre hívta a kivitelezőt és a városfejlesztési osztály vezetőjét Áldozó Tamás polgármester ma délelőtt. A városvezető a próbaüzem eddigi tapasztalatairól és a várható nyitás időpontjáról kért tájékoztatást - írja a papa-ma.hu.
Elfújta a szél
Vörös László, a kivitelező Boroszlán Zrt. vezérigazgatója elmondta, az üzembehelyezés megkezdésekor észlelt műszaki hibát rövid idő alatt kijavították. Ez azt jelentette, hogy az egész rendszer – ami közel hétszáz csatlakozás – felülvizsgálatát kellett elvégezni. Az ellenőrzés során kiderült, hogy egyes hűtőkörök nem működtek, ezek javítása megtörtént. A rendszert újratöltötték fagyállóval, légmentesítették és újra kezdték a hűtési folyamatot.
Azóta a pálya gépészeti berendezései folyamatosan működnek és december 23-ára mintegy 2 cm összefüggő jégvastagságot sikerült is elérni. A karácsonykor beálló rendkívüli meleg és a vele együtt érkező erős szél azonban a jégkészítési folyamatot lehetetlenné tette.
Max. plusz 4 fok lehet jégcsináláskor. Ja, és szélcsend
A vezérigazgató arról is tájékoztatta a polgármestert, hogy a kiviteli terveknek megfelelően kialakított jégpálya technológiája arra alkalmas, hogy a már kialakított jégfelületet melegebb – plusz 10 fokos nappali hőmérséklet, szélcsend vagy enyhe szél és szórt napsugárzás esetén – fenntartsa. A jelenlegi extrém időjárási körülmények jégfelület előállítására nem alkalmasak.
A jégfelület előállítása során ugyanis a hűtőfolyadék először áthűti a pálya alépítményét, amire 10-12 fokos csapvizet permeteznek. Ennek a víznek kell egy rétegben átfagynia ahhoz, hogy a következő réteg vizet rá lehessen vinni a felületre. Így a jégkészítés optimális hőmérséklete legfeljebb plusz 4 fok lehet. Melegebb léghőmérséklet esetén a melegebb víz – jelen esetben széllel társulva – a jég felolvadását is eredményezheti, amint az az elmúlt napokban észlelhető is volt. Karácsonykor ugyanis 50-60 km/órás, 10 fokos szél fújt és a hőmérsékleti rekordok is megdőltek.
Vizsgálják, a rendszer milyen gyorsan reagál a hőmérséklet változásaira
Vörös László azt is elmondta, jelenleg vizsgálják, hogy ilyen időjárás mellett a hűtőberendezés teljesítményének módosítása milyen eredménnyel jár, esetleges túlhűtés esetén ugyanis a jég minősége rosszabb lesz és összerepedezhet. A szakemberek azt is vizsgálják, hogy a rendszer milyen gyorsan tud reagálni a hőmérsékleti változásokra, részben ez is indokolta a hűtőgépház Fő téren történő ideiglenes elhelyezését.
Faházaket a szél ellen
Molnár István városfejlesztési osztályvezető arról beszélt, a próbaüzem hosszadalmas folyamat, melynek során a rendszer alap- és finombeállításait kell elvégezni. Próbaüzem alatt a jégpálya már használható, a jégképződést követő három nap után korcsolyázásra alkalmas lehet. Jelenleg az időjárás miatt a pálya megnyitása nem tervezhető. A szakemberek most azon dolgoznak, hogy a rendkívüli időjárási hatásokat mérsékeljék, a levegő hőmérsékletének szabályozása ugyan nem lehetséges, de a szél megfogására újabb faházak kihelyezését tervezik a pálya mellé.
A próbaüzem költségeit a kivitelező fizeti
A jégpálya a Fő tér rehabilitáció részeként készült, a kivitelező végszámláját a próbaüzem lezárását követően egyenlíti ki a város. A kivitelező a próbaüzemmel kapcsolatos költségeit a város felé egyébként nem érvényesítheti.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi
Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt
Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.
2026. Február 01. 08:14, vasárnap | Helyi
Negyven év a harcművészet szolgálatában
2026. Január 30. 19:07, péntek | Helyi
Bige Dávid: Akkor lesz erős gazdaságunk, ha a kormány békén hagyja az embereket
Bige Dávid közgazdász, a magyar nagyvállalkozó, Bige László fia tartott előadást a pápai Huszár Közösségi Házban, ahol a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség kérdéseiről beszélt.
2026. Január 30. 18:42, péntek | Helyi
Fókuszban a megelőzés Pápán
A rendőrök prevenciós foglalkozásokat tartottak általános iskolásoknak.

