Hírek
2013. November 25. 16:25, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.), papa.hu
Felújították a Refi homlokzatát
Elbontották az állványzatot a református gimnázium épületének Március 15. tér felőli homlokzatáról, így csaknem teljesen elkészültek a rekonstrukcióval.
Nagy szükség volt már a felújításra, hiszen a homlokzat meglehetősen rossz állapotban volt, a potyogó vakolat miatt már-már balesetveszélyessé vált. Előfordult, hogy némelyik megmozduló stukkó eltávolítására tűzoltókat kellett hívni.
A homlokzat-felújítással egy időben kicserélték a Március 15. téri gimnázium-épületben található Pápai Református Gyűjtemények nyílászáróit is. Az intézmény utcafronti részen a régi, szinte használhatatlan ablakok helyett újakat szereltek be. A felújítási munkálatokat összességében leginkább önerőből, míg kisebb részt pályázati forrásból valósította meg a Dunántúli Református Egyházkerület, de tervben van az épület teljes felújítása is - mondta el Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője. - A teljes rekonstrukcióra egyelőre nincs pénze az egyházkerületnek. Erre vonatkozóan már komplett tervünk van, de várunk kell a megfelelő pályázatokra. Reménykedünk benne, hogy előbb-utóbb egy komoly rekonstrukciót is megvalósíthatunk majd.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.
2026. Július 21. 14:45, kedd | Helyi
Jótékonysági Belvárosi Forgatag várja a családokat pénteken Pápán
2026. Július 20. 17:24, hétfő | Helyi
Egy hét, 56 baleset megyénkben!
Fokozott ellenőrzésekre és erős forgalomra figyelmeztet a rendőrség!

