Hírek
2017. Augusztus 11. 07:00, péntek |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu
Pápán gyógyul Radó András
A szintén pápai barátnője, az egyik R-GO Gida, Gyurom Natália viseli a külső bokatörést szenvedett labdarúgó gondját.
Hátborzongató volt nézni is a hétvégi bajnokin, ahogy az utánpótlás-válogatott focista bokája a szerelni igyekvő kispesti Nagy Gergő alá fordul. Radó külső bokatörést szenvedett, amiről szerelme, az R-GO-gida Gyurom Natália koncert közben értesült – írta a Bors.
– A fellépés felénél bementünk az öltözőbe, ahol láttam, hogy hívott az anyukája, a barátnőmtől pedig kaptam egy üzenetet, hogy kitartást és jobbulást kíván Andrisnak. A koncert másik felét úgy kellett végigcsinálnom, hogy nem tudtam, mi történt vele. Ahogy befejeztük, rögtön telefonáltam – emlékezett vissza a Szikora Róbert alapította együttes tagja, aki azonnal a kórház felé vette az irányt.

– Hajnali kettőig vártunk a vizsgálatokra. Aztán hétfő este megműtötték Andrist. Az elmozdult csontot fémlemezekkel és csavarokkal rögzítették. Egész nap ott voltam mellette. Kedden már hazaengedték, de fekvőgipsz van a lábán. Pápára vittem a szüleihez, ahol pár napig én is gondját viselem majd. Aztán sajnos a munkám miatt vissza kell mennem Budapestre – mondta Natália.
Elárulta még, hogy párja a körülményekhez képest jól van. Hétfőn járógipszet kap, majd jön a rehabilitáció, ami öt-hat hetet vesz igénybe. Pedig a Pintér Attila vezette csapatnak szüksége lenne a Radó-gólokra, a Felcsút egy pontjával ugyanis sereghajtó az NB I-ben.
Mielőbbi gyógyulást és visszatérést kívánunk Andrásnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi
Kulja András járt választókerületünkben
A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.
2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi
Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében
Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.