Hírek
2019. November 26. 11:23, kedd |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Pápán folytatódott az Országfásítási Program
Jelképes faültetéssel hívták fel a figyelmet városunkban arra, hogy a kormány számára kiemelten fontos a környezetvédelem, melyben meghatározó szerepe van a fáknak és az erdőknek.
A Petőfi Sándor Gimnázium előterében található zöld területen, az Országfásítási Program keretében jelképes gesztusként ültetett el három kocsányos tölgyfa csemetét Zambó Péter államtitkár, Varga László, a Bakonyertdő Zrt. vezérigazgatója és dr. Áldozó Tamás polgármester.

Az ültetést megelőzően a városvezető köszöntőjében azt mondta, Pápa városának különleges felelőssége van a zöld területek megóvásában és bővítésében, hiszen a város területén 54 hektárnyi zöld terület található. – Szeretnénk ennek a területnek jó gazdái lenni, éppen ezért jövőre és az azt követő évben közel 2,5 milliárd forintot fogunk elkölteni a közparkjainkra. De azt is örömmel jelenthetem, hogy az Országfásítási Programhoz is tudunk csatlakozni. Jelenleg zajlik azoknak a területeknek az azonosítása, amelyek a programban szerepelhetnek. Körülbelül 6-8 hektárnyi területről beszélünk, amely a Bakonyerdő Zrt. szakértelmének segítségével reményeink szerint hamarosan fásítható lesz – mondta el a polgármester.

Zambó Péter, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára elmondta, az erdőtelepítési program keretében 2 millió facsemetét és közel 100 tonna makkot vetnek el az állami erdőgazdaságok. – Ez egy mintaprogram, egy figyelemfelhívás. Az első lépés ahhoz, hogy az elkövetkezendő 3-5 évben körülbelül 25 ezer hektárral növelni tudjuk az ország erdőterületeit – hangsúlyozta az államtitkár.

Zambó Péter hozzátette, fontos a magyarországi erdők szénmegkötő képességének a megtartása és javítása, ehhez kapcsolódik az előbb említett erdőtelepítési program, illetve a hazai gazdák erdőtelepítési támogatási programja. – A rendszerváltás óta 200 ezer hektár új erdő telepítése történt meg. Az így kialakult 2 millió hektárnyi erdő 4-5 millió tonna szenet köt meg egy évben, amelynek az elmúlt 30 évben telepített erdők a 20 százalékát teljesítik – mondta el az államtitkár hozzátéve, mindenkit arra biztat, hogy a maga területén tegye meg a tőle telhetőt, hiszen 2-3 fa ültetése is sokat tesz a következő nemzedék életének a javításáért.

A Vajda Péter Lakótelepi Óvoda apróságai őszi levelekkel fedték be a fák környezetét, hogy megvédjék azok gyökereit.


Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 03. 07:00, vasárnap | Helyi
Majális a múzeumban: kézműves programokkal, néptánccal és sok mosollyal telt meg a református udvar
Vidám forgatag, népzene, kézműves foglalkozások és családi programok várták az érdeklődőket szombat délután a Pannonia Reformata Múzeum udvarán, ahol idén is megrendezték a hagyományos Múzeumi Majálist.
2026. Május 02. 20:37, szombat | Helyi
Megrongálták a vasútállomás aluljárójában lévő galériát
Vandálok törtek-zúztak a pápai vasútállomás aluljárójában - derült Venczel Csaba önkormányzati képviselő Facebook posztjából.
2026. Május 01. 12:22, péntek | Helyi
Elballagtak Pápa végzős diákjai – megtelt ünneplő fiatalokkal a belváros
Május 1-jén ismét megrendezték Pápa egyik legszebb és legmeghatóbb hagyományát, a Városi Ballagást.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

