Hírek
2013. Július 20. 14:31, szombat |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
Pápai Hús: Tüntetett a szakszervezet (videóval)
A Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete a kollektív szerződés felmondása ellen tiltakozott, petíciót adtak át a polgármesternek. Áldozó Tamás szerint az előző vezetést kell okolni a húsgyárnál kialakult helyzetért.
10-30.000 forintos fizetéscsökkenés
Mintegy ötven szakszervezeti tag és szimpatizáns - köztük a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Jobbik vezetői - vettek részt azon a demonstráción, melyeta Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete hirdetett meg. Harkai Attila, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének Pápai Alapszervezeti elnöke elmondta, a tiltakozó akciót azért szervezték meg, mert a Pápai Hús 1913 Kft. vezetése felmondta a munkáltató és a szakszervezet közti kollektív szerződést. - A Kollektív szerződésben foglaltak szerint olyan plusz juttatások járnak a dolgozóknak, ami nettó 10-30.000 forint közötti összeget jelent. A szerződés felmondása után ennyivel kaphatnak kevesebbet a dolgozók. Egy olyan cégnél, ahol 70-80 ezer forintos fizetést kap a munkavállalók többsége, ott ez egy nagyon drasztikus változás, a munkavállalók megélhetését veszélyezteti - mondta Harkai Attila.
Tisztességes munkáért tisztességes fizetést
Kérdésünkre a szakszervezeti vezető elmondta, megegyezés hiányában akár a munkabeszüntetésig is elmennek. - Célunk a megállapodás. Mi szeretnénk megegyezni. A felmondástól számított három hónap után szűnik meg a kollektív szerződés. Addigra szeretnénk megoldásra jutni, de egyelőre nem tárgyalnak velünk. Ismerjük a cég állapotát, de nem gondoljuk, hogy a kollektív szerződés eltörlésével javítható a helyzet. Tisztességes munkáért tisztességes fizetést akarunk - mondta el Harkai Attila.
A demonstrálók a Fő téri húsbolt előtt gyülekeztek, majd a Kossuth utca érintésével a Polgármesteri Hivatalhoz vonultak, ahol Áldozó Tamásnak adták át petíciójukat. A polgármester az aulába invitálta a tüntetőket.
Nem a kollektív szerződés a kérdés, hanem hogy egyáltalán lesz-e fizetés
A városvezető elmondta, a megszüntetett kollektív szerződés helyett lehetőség van új kollektív szerződés megkötésére (a megszöntetett szerződés szeptember 28-ig hatályban van (a szerk.). Egy olyan szerződés megkötésére, amely lehet, hogy alkalmasabb azoknak az állapotoknak a kezelésére, melyek ennél a társaságnál kialakultak. A következő hónapokban nem az a kérdés a Pápai Húsnál, hogy milyen jogosítványok lesznek a kollektív szerződésben, hanem hogy a jelenleg ott dolgozó 950 embernek lesz-e fizetése. Mi azt szeretnénk, hogy legyen - fogalmazott a polgármester.
A Policzer-vezetés a hibás, ha nincs tőkeemelés, már gyár sincs
Egy bekiabáló az önkormányzat felelősségét firtatta, mire a városvezető elmondta, a gyár tartozásaiért az előző vezetés a felelős. Ha az önkormányzat nem veszi át az üzemet és nem hajt végre tőkeemelést, akkor a Pápai Hús már bezárta volna a kapuit. - A gyár az elmúlt évek hozzá nem értő, felelőtlen vezetése miatt került ilyen katasztrofális helyzetbe.
A vállalatnak van jövője
Áldozó Tamás nyilatkozatában elmondta, az önkormányzat tulajdonosként hisz abban, hogy a Pápai Húsnak van jövője. - Hiszünk abban, hogy a Pápai Hús újjászervezett, jól szervezett gyártási körülmények mellett stabilan a piacokon tud maradni, kedvező piaci körülmények mellett pedig növekedésre is képes lesz - mondta el a polgármester.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

