Hírek
2021. Szeptember 07. 19:46, kedd |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Pápai ejtőernyősökre emlékezik újabb kötetében is Horváth Ferenc
A tavaly júniusi első kötet után nemrégiben jelent meg a szerző második könyve, Ők is a hazát szolgálták II. címmel.
A második világháborút megjárt pápai ejtőernyős katonák történeteit megjelenítő könyv bemutatóját tartották kedden délután a Jókai Mór Városi Könyvárban, ahol a szerzővel Nagy Imre, népművelés-magyar szakos tanár beszélgetett.
A megjelenteket dr. Áldozó Tamás polgármester is köszöntötte. A városvezető arról beszélt, hogy nagyrabecsülés és tisztelet illet meg mindenkit, aki a mi közösségünk múltjának bármely szegletével foglalkozik. - Aki már foglalkozott helytörténettel, az pontosan tudja, hogy milyen óriási munka, milyen alázat kell ahhoz, hogy ezen a téren eredményeket lehessen elérni – fogalmazott Áldozó Tamás hozzátéve, Horváth Ferenc munkájával segített az adósságunkat törleszteni a II. világháborúban részt vett pápaiakkal szemben.

A szerővel folytatott beszélgetésből kiderült, hogy ahogy az első, úgy a második kötet is a Pápai Magyar Királyi vitéz Bertalan Árpád 1. Honvéd Ejtőernyős Zászlóaljban szolgált katonák életútjába enged bepillantást nyerni. Horváth Ferenc elmondta, az első kötet hatására újabb családok keresték fel azzal a kéréssel, hogy az ő családtagjuknak is állítson emléket. Horváth Ferenc így folytatta a kutatómunkát és újabb 16 egykori ejtőernyős katona életútját mutatta be második kötetében.

Horváth Ferenc kiemelte, a történetek azért is fontosak, mert a felnövekvő generációk is megismerkedhetnek azzal a fajta erős hazafiassággal, melyet az ejtőernyős katonák képviseltek.
A szerző az egykori katonák családtagjainak visszaemlékezéseit fotók és egyéb mellékletek illusztrálják, melyek a Veszprém Megyei Levéltár Pápai Fióklevéltárából és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Irattárából származnak - természetesen a hozzátartozók féltve őrzött relikviái mellett. A kötetekből az ejtőernyősök világháborút követő életútját is megismerheti az olvasó. Az első kötetet a Jókai Mór Városi Könyvtár adta ki, a második megjelenést a város önkormányzata és dr. Áldozó Tamás polgármester tette lehetővé.


Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi
Kulja András járt választókerületünkben
A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.
2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi
Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében
Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

