Hírek
2014. Február 22. 09:15, szombat |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
Pápai Böjtelő disznótorossal
Lesz lehetőség a böjt előtt jóllakni, ugyanis hat húsipari vállalat csapata méri össze tudását március 1-jén szombaton, a pápai Piac téren. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.
Tegnap délután a helyszínen tartott sajtótájékoztatót dr. Áldozó Tamás polgármester, Kanozsai József, a Pápai Hús1913 Kft. képviseletében és Pethő Zoltán, a főszponzor Böllér Kft. vezetője.
- Amikor a Pápai Hús 1913 Kft. tulajdonosai lettünk, elmondtuk azt az ötletünket, hogy a város közreműködésével szívesen adnánk helyet egy olyan gasztronómiairendezvénynek, melyre más városokban nagy sikerű példák vannak. Pápán mindenképpen a disznófeldolgozáson alapuló gasztronómiai rendezvényre gondoltunk. Idén megszületett az áttörés, aminek az volt az előzménye, hogy a Pápai Hús csapata a budapesti „Bálnában” az Edd meg, amit főztél elnevezésű versenyen sikerrel szerepelt - ismertette a polgármester az rendezvény előzményeit.
A sajtótájékoztatón kiderült, a Pápai Böjtelőre hat csapat kapott meghívást. Mindegyik csapat mögött egy-egy termelő húsipari vállalkozás áll. A házigazda a Pápai Hús 1913 Kft. csapata, illetve pápai csapatként vesz részt a rendezvény szponzora, a Böllér Kft.
- A meghívott társaságok olyan cégek, akik – velünk együtt – a közös iparági érdek kifejezésére képesek egy ilyen rendezvénnyel. Hiszen a cél a sertéshús, a hagyományos magyar termékek fogyasztásának népszerűsítése - tette hozzá a polgármester.
A versenyen két félsertésből hurkát, kolbászt és disznótoros pecsenyét kell majd készíteniük a csapatoknak, ezeketszakértő zsűri és a közönség is értékeli majd. A sertéseket kilenc órától kezdik feldolgozni, dél körül készülnek el az első ételek. A rendezvény zárását délután öt órában határozták meg, amennyiben a hatszor két félsertésből marad addig valami...Az ételeken kívül lesz forralt bor, tea, bor, sör, pálinka is. Aki kóstolni szeretne, annak kóstoló jegyet kell vásárolni hatszáz forintért, melyért bőséges adagot kapnak majd a gasztronómia szerelmesei. A jeggyel lehet majd szavazni is a legízletesebb termékekre.
Kanozsai József elmondta, a húsgyár csapata a már Budapesten nagy sikert aratott receptek szerint dolgozik, ezen kívül pedig májgombóclevessel készülnek a rendezvényre. A Böllér csapata természetesen saját készítésű fűszerkeverékekkel érkezik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi
Kulja András járt választókerületünkben
A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.
2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi
Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében
Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

