Hírek
2014. Február 05. 13:33, szerda |
Helyi
Forrás: Pápai Rendőrkapitányág
Öt pápai lakásba tört be
A Pápai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vádemelési javaslattal zárt le egy 46 éves váli férfi ellen folytatott nyomozást, aki 2013 tavaszán öt pápai lakásba tört be.
A rendelkezésre álló adatok szerint B. Ferenc 2013. március 20-án betört egy pápai lakótelep negyedik emeletén levő lakásba, ahonnan egy laptopot és ékszereket tulajdonított el. A gyanúsított 2013. május 15-én szintén Pápára látogatott, ahol két-két egymással szomszédos lakásba hatolt be a bejárati ajtók hengerzárjának megrongálásával. Az egyik lakásból nem tulajdonított el semmit, a további háromból viszont karórákkal, ékszerekkel, mobiltelefonnal és valutával távozott több mint 100.000 Ft értékben.
A gyanúsított 2013 decemberében került a nyomozók látókörébe, amikor a Bicskei Rendőrkapitányság munkatársai ékszereket foglaltak le tőle. Az ékszereket ugyanis az egyik pápai sértett felismerte. A betöréssorozat egy másik sértettje is segítette a nyomozók munkáját. Ő a tettessel a bűncselekményt követően szembe találkozott a lépcsőházban és a későbbiekben felismerte őt B. Ferenc Gyula személyében.
Az eljáró hatóság a többrendbeli lopás vétség és bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárás iratait 2014. február 4-én küldte meg vádemelési javaslattal a Pápai Járási Ügyészségnek.
Fotó illusztráció (kurir.hu)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 09:08, péntek | Helyi
Leromlott utak, betöltetlen praxisok, elmaradó fejlesztések – Molnár Bálint a térség problémáiról beszélt
Sajtótájékoztatót tartott Molnár Bálint, a Demokratikus Koalíció Veszprém vármegye 4-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje, melyen a térség helyzetéről és a választás tétjéről beszélt.
2026. Március 20. 07:07, péntek | Helyi
A Bűnvadászok ismét Pápára érkeznek
Ismét Pápára látogat a Mi Hazánk Mozgalomhoz köthető Bűnvadászok csoport: március 21-én, szombaton közönségtalálkozót tartanak a város főterén.
2026. Március 19. 07:51, csütörtök | Helyi
Kampányfórum az iskolában: elutasította a kifogást a választási bizottság
2026. Március 19. 07:09, csütörtök | Helyi
Dobrev Klára Pápán: a kormányváltásról és a vidék helyzetéről tartott fórumot a DK
Közös fórumot tartott Demokratikus Koalíció pápai irodájában Dobrev Klára és Molnár Bálint. Az eseményen aktivisták és szimpatizánsok vettek részt, jelen volt továbbá Grőber Attila is.

