Hírek
2014. Május 19. 12:34, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Öt nagyszínházi és két táncos darab jövőre a Pannon Várszínházban
Öt nagyszínházi előadás mellet két táncos darab is látható lesz a veszprémi Pannon Várszínház színpadán jövőre - hangzott el a teátrum hétfői évadismertető sajtótájékoztatóján.
Vándorfi László, a színház igazgatója elmondta: az idei évad végén előbemutatóval készülnek, Arany János Toldi című művének zenés feldolgozását láthatja a közönség. A darab zenéjét Szarka Gyula, a Ghymes együttes frontembere írta.
Műsorra tűzi a teátrum Francis Veber vígjátékát, a Balfácánt vacsorára című darabot, amely a direktor szerint az újgazdagok ostobaságnak fricskája.
Látható lesz a színházban Peter Shaffer Black Comedy című komédiája, valamint Alexandre Dumas A három testőr című művének zenés feldolgozása.
Vándorfi László szerint tartalmas szórakozást ígér az egész családnak Bergendy István és Csukás István Mesélj, Münchhausen című alkotása, amelyben a halállal küzd meg a címszereplő a menyasszonyáért.
Krámer György, a színház tánctagozatának vezetője elmondta: a Péter és a Farkas című interaktív, a legkisebbeket is megmozgató előadással készülnek. Hozzátette: az anyagi feltételektől függőn egy saját alkotást is szeretnének színpadra állítani A hattyúcskák tava címmel.
Vándorfi László közölte, hogy a színház társulatához két új tag szerződik: Bakai László és Pánics Lilla.
A Pannon Várszínház anyagi helyzetéről Vándorfi László elmondta, hogy 2012-ig a teátrum a kiemelt kategóriában szerepelt és normatív támogatásban részesült. Két esztendeje azonban átkerült "pályázati kategóriába", jelentősen szűkült a mozgástere, az idén pedig nem jutott központi támogatáshoz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése

