Hírek
2021. Március 25. 10:37, csütörtök |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Összesen 26 autó feltörése miatt emelt vádat a Pápai Járási Ügyészség egy pár ellen
Többrendbeli lopás miatt emelt vádat a Pápai Járási Ügyészség azzal a 40 éves férfival és 41 éves élettársával szemben, akik 2019 decemberében, majd 2020 januárjában 26 autót törtek fel különböző Veszprém, Vas és Győr-Moson-Sopron megyei településeken.
A vádirat szerint a többszörös visszaesőnek minősülő férfi és élettársa elhatározták, hogy autók feltörésével tesznek szert rendszeres haszonra. A pápai elkövetők módszerének lényege szerint a nő gépkocsijával járták a falvakat, városokat, majd miután leparkoltak, a férfi odament a kiszemelt járműhöz, annak betörte az egyik ablakát, az autóban hagyott táskát pedig kiemelte és elvitte. Társa mindeközben várt rá, és figyelt, hogy a párja ne bukjon le. A vádlottak volt, hogy egy nap több gépkocsifeltörést is elkövettek. A férfi ezeken túl 2020 márciusában egy nyitva hagyott ajtajú járműből emelt el egy laptop-táskát, melyben mindössze egy lakáskulcs és különböző igazolványok voltak. Cselekményében élettársa ekkor nem vett részt.
Voltak azonban esetek, amikor az ellopott táska nagy összegű készpénzt vagy értékes mobiltelefont, napszemüveget rejtett, így a vádlottak a cselekményeikkel összesen 3,2 millió forintot meghaladó lopási és mintegy 700 000 forint rongálási kárt okoztak a sértetteknek, nem szólva annak a számos igazolványnak, engedélynek, bankkártyának a pótoltatásával járó időről és költségről, amelyeket az elkövetők szintén magukkal vittek. A vádlottak az eltulajdonított pénzt, illetve értékeket felélték, s a nyomozó hatóság mindössze egy 62 000 forintot érő napszemüveget, valamint a férfi által a nyitva hagyott gépkocsiból eltulajdonított laptoptáskát és a benne lévő tárgyakat találta meg, mellyel a sértett 2800 forintos kára megtérült.
Az ügyészség vádiratában a férfival szemben fegyházbüntetés kiszabását, továbbá a közügyek gyakorlásától és a közúti járművezetéstől eltiltását indítványozta azzal, hogy a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható. Élettársával szemben az ügyészség börtönbüntetést, valamint szintén a közügyek gyakorlásától és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott. Ezen túl mindkét vádlottal szemben 576 135 forint erejéig indítványt tett vagyonelkobzás elrendelésére.
Infó: Veszprém Megyei Főügyészség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

