Hírek
2017. Augusztus 03. 13:48, csütörtök |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Összefogtak - Megújult az erzsébetvárosiak játszótere is
Gazdasági szereplők adománya, a városrészi nap főzőversenyének bevétele és önkormányzati támogatás is kellett ahhoz, hogy a környék apróságainak legnagyobb örömére megújulhasson a Göncöl utcai játszótér.
Venczel Csaba, a térség önkormányzati képviselője elmondta, A Cargil Zrt. nagylelkű adományával indultak a játszótér felújításáért tett erőfeszítések. A tavalyi Erzsébetvárosi nap főzőversenyének és tombolajátékának bevételével már 530 ezer forint állt rendelkezésre, ezt az összeget egészítette ki a Városgondnokság játszóterek felújítására szánt céltartaléka - mondta el a képviselő a felújíott játszótér átadásakor. A felújítás során sor került Göncöl utca melletti füves terület rendezésére valamint új játékokat - pörgőhintát, mászófalat és rugós hintát szereztek be, de a homokozót is megújították. Venczel Csaba köszönetet mondott az önzetlen felajánlásokért.
Az eseményen Áldozó Tamsás polgármester is örömét fejezte ki az újabb játszótérdelújítás kapcsán, egyúttal megjegyezte, a területen van még tennivaló. A városvezetés azt kívánja, hogy ezeket a feladatokat is közösen tudják megoldani, hogy ez a tér remek találkozóhelye lehessen a környék lakóinak.
Schlechtné Kósi Ildikó, a játszótér felújítására nagyobb összeget adományozó Cargill Takarmány Zrt. pápai takarmánygyártó üzemének vezetője az átadáson hasznos időtöltést kívánt a gyerkőcöknek azt kérve tőlük, hogy vigyázzanak a játékokra, hogy azok hosszú ideig szolgálhassák a környék apróságait.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi
Kulja András járt választókerületünkben
A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.
2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi
Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében
Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

