Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2013. Január 02. 05:00, szerda | Külföld
Forrás: MTI

Oroszországban a sör éjszakai árusítását is betiltották

Oroszországban a sör éjszakai árusítását is betiltották

Az alkoholizmus visszaszorítása érdekében keddtől nem forgalmazhatnak sört Oroszországban az ötven négyzetméter alatti alapterületű utcai árudákban, éjszaka pedig immár egyetlen üzletben sem lehet ezentúl ezt az italt kapni.

A tiltás 23 órától másnap reggel nyolcig érvényes, de a különböző régiók kormányzata ezen változtathat és kiterjesztheti a tilalmat más árusítóhelyekre is.
A sört - függetlenül attól hogy tartalmaz-e alkoholt, vagy sem - az égetett szeszes italokhoz hasonlóan kezeli az erre vonatkozó törvénymódosítás, amely tavaly júliusban lépett érvénybe. A sör árusításának időbeni és helybeni korlátozását azonban kitolták 2013 január elsejére.
Ennek ellenére például az Ural menti Jekatyerinburg körzetében a 66.ru hírportál munkatársai 100 kilométeres körzetben nem találtak olyan utcai árusító helyet (kioszkot), ahol ne lehetett volna sört kapni.
A sör mellett a vodka és a konyak fogyasztását is csökkenteni szeretné az orosz kormányzat azzal, hogy jelentősen megemelte azok árát. Fél liter vodka január hatodikától minimum 170 rubelbe (körülbelül 1200 forintba) kerül. A sör jövedéki adóját 25 százalékkal megemelték és betiltották az alkoholtermékek reklámozását az újságokban.
Vlagyimir Putyin december 12-én mondott évértékelő beszédében bírálta az ország lakosságának egészségi állapotát. Az orosz elnök valamint Dmitrij Medvegyev kormányfő, aki a forgalmazást betiltó rendeletet aláírta, - és aki 2008-20123 között töltötte be az orosz államfői posztot, - nem egyszer hangsúlyozta az alkoholizmus elleni küzdelem fontosságát.
Az orosz hírportálok emlékeztetnek rá, hogy Mihail Gorbacsov volt szovjet pártfőtitkár és a Szovjetunió utolsó elnöke 1985-1987 között sikertelenül próbálkozott az alkoholgyártás és árusítás jelentős korlátozásával. A nevéhez fűződő úgynevezett száraztörvény kudarcot vallott.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint Oroszország lakossága a világon az egyik legnagyobb alkoholfogyasztó. Egy tavalyi tanulmány szerint a férfiak között minden ötödik haláleset az alkoholra vezethető vissza, és a nők hat százalékánál is ez a halál oka.
Az orosz kormány szándéka szerint a cigaretta forgalmazását is megtiltanák az idén az országban jócskán elszaporodott utcai bódékban.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 06:00, csütörtök | Külföld

Ukrán rendőrség: Németországban találtak meg 161, Oroszország által elhurcolt ukrán gyermeket

Az ukrán rendfenntartóknak német kollégáikkal együttműködve sikerült azonosítaniuk 161 ukrán gyermeket Németországban, akiket Oroszország hurcolt el otthonukból - közölte az ukrán országos rendőrség szerdán Facebook-oldalán.

2024. Április 17. 13:40, szerda | Külföld

Ukrajnai háború - Az ukrán elnök aláírta a mozgósításról szóló új törvényt

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta kedden a mozgósítás, a katonai nyilvántartásba vétel és a katonai szolgálattal kapcsolatos egyes rendelkezések javításáról szóló törvényt

2024. Április 17. 13:39, szerda | Külföld

Mateusz Morawieczki: a migrációs paktum lehet az a dinamit, amely Európa közepén fog fel robbanni

A migrációs paktum lehet az a dinamit, amely Európa közepén fog fel robbanni, és ezért is olyan veszélyes - mondta Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök kedden Brüsszelben.

2024. Április 15. 06:00, hétfő | Külföld

Kisebb földrengés volt Ausztriában

Kisebb földrengés volt vasárnap Ausztriában, a magyar határhoz közel eső térségben.