Az első részt ITT találja!

Orlai művészeti munkássága, illetve művészetszervező-újító tevékenysége nyomán a XIX. századi magyar képzőművészet föl fog majd virágozni, de számára mindebből személyes „dicsőség” kevésbé jut; megélhetési, egészségi problémák, családi tragédiák gyötrik életének utolsó idejében.

Nevének említésekor az utókor emlékezete szinte „csak” mint Petőfi hívét és jó rokonát őrzi. A harminchat évvel ezelőtt kiadott Orlai-albumban olvashatjuk:

„Bár Petőfi festőjének lenni sem csekélység – a mester élete végéig számos alkotásán idézte fel a költő személyét –, működése a hazai festészet egészében is nagy jelentőségű. Mikor a magyar művészet a 19. század elejétől a nemzetté válás politikai programjának érvényre juttatását tekintette elsőrendű feladatául, a képek az egész nemzetre kívántak hatni. Természetesen került az alkotásoknál előtérbe az eszme, előbb a történelmi, majd a morális érték megjelenítése. Orlai festészetét is e tematikus felfogás jellemzi, amiért az elmúlt évtizedek figyelme elfordult tőle. Pedig Orlai korának stílusán belül az éledő magyar festészet első nagy eredményeit produkálta: ő festette meg először nagyméretű, reprezentatív olajképeken azokat a történelmi témákat, melyekkel az utána jövők évek múlva nagy sikereket arattak. Orlai volt a nagy előfutár, aki ennek a helyzetnek minden keservét érezte, anélkül, hogy a dicsőségből is jutott volna neki. Érdeme nemcsak az, hogy megtalálta azokat a csomópontokat, ahol a magyar nemzeti lét sorskérdései sűrűsödnek, hanem az is, hogy ezeket őszinte elhivatottsággal, morális tisztasággal adta elő… Festészete mellett nem hanyagolható el elméleti munkássága, mely a bontakozó magyar művészet általános és aktuális problémáit boncolja, valamint a pesti művészeti életben kifejtett tevékenysége sem…”

Számos kiváló alkotás fémjelzi Orlait a „Szent István ébredése” című kompozíciójától a „II. Lajos holttestének feltalálásán”, a „Martinuzzi meggyilkoltatásán”, a „Czillei és Hunyadin”, az „Ónodi gyűlésen”, a „Kazinczy Ferenc és Kisfaludy Károly első találkozásán” túl, egészen az „Erzsébet és Mária királynők a novigrádi fogságban” című alkotásán át a jól ismert Petőfi-képekig (gondoljunk csak például a „Petőfi Debrecenben” című képére, mely a nyomor és nélkülözések napjaiban, fűtetlen szobában, verseit rongyos szalmaszéken írva ábrázolja unokatestvérét), illetve a már említett oltárképekig. (Ezért is ajánlom ezúton az Olvasó szíves figyelmébe Keserü Katalin ’84-es albumának föllapozását, mert abban sok színes és fekete-fehér kép segítségével tud az érdeklődő teljesebb ismeretet szerezni Orlai alkotásairól, művészetéről, életéről. Sajnos, ezen a felületen nincs elegendő mód egyes alkotások részletes bemutatására-szemléltetésére; azonban a YouTube csatornán talált „Szép Ilonka festményciklusról” készült kisfilmet érdekességképpen itt most megosztom.)

Érdemes megemlíteni – mert megyei vonatkozású –, hogy egyik Petőfit ábrázoló képe a palóznaki Hajnóczy-család útján az 1960-as években a veszprémi püspökség tulajdonába került.
Számomra viszont a „Milton leányainak az Elveszett Paradicsomot diktálván” című 1862-es festménye a legmegkapóbb. (Lásd az alábbi fotón!) A kép témája évtizedekkel megelőzi Munkácsy Mihályt, s a témát nem véletlenül örökíti vászonra Orlai; nem véletlenül ezt küldi be a ’62-es londoni világkiállításra, ahol Magyarország első ízben szerepelhet.

A polgárosodás területén Anglia sokak, így a ’48-as eszmékhez hű Orlai számára is mintakép, maga John Milton, a monarchiával szemben álló protestáns, polgári forradalmi harcos, „az egyetemes reformáció egyik legnagyobb költője”, a nézeteit a bibliai zsinórmértékhez igazító poéta-politikus pedig példakép. Milton több mint háromszázötven éve megjelenő epikus költeménye, az „Elveszett Paradicsom” viszont – mint eszmei üzenet – a zsidó és a keresztény kultúrkör bűnbeesés-történetéről, az édenkertből való elűzetésről, „a kozmikus viszály eredetéről és feltárásáról”, Isten új eget és új földet teremtéséről a magyar protestáns festő Orlait igencsak megérinthette, s elgondolkodtathatta. Sokak szerint Milton monarchiaellenes lényének, a mű keletkezéstörténetének, eszmei üzenetének az ismeretében Orlai festménye akár a Habsburg-önkényuralom elleni fölszólalásként is értelmezhető. S itt újra fölidézem a már az elején is megosztott Szij Béla-féle sorokat:

„Formavilágában még olyan elemeket találunk, amelyek a XIX. század első felének stílusjegyeivel rokonok, de eszmei mondanivalójában feltétlen haladó volt, s az idegen elnyomással szemben álló magatartást tükrözte. Szellemi világképének kialakulását sok tekintetben befolyásolta a Pápai Református Kollégium falai között 1840-től 1844-ig eltöltött idő...”

(A „Milton leányainak az Elveszett Paradicsomot diktálván” a Magyar Nemzeti Galéria 1969-es pápai kiállításán, mintegy öt hónapon keresztül itt vendégeskedett az Esterházy-kastély falai között. Egyébként a Magyar Nemzeti Galéria 1972 júniusában márványtáblát állított Orlai születésének 150. évfordulója emlékére a kastélyban, ott, ahol pár évvel előtte műveinek kiállítását rendezték. Ez az emléktábla sajnos ma már nem található.)

No, de számunkra, pápaiak számára elsősorban Orlai mégiscsak „Petőfi híveként és jó rokonaként” jelenhet meg ma is. Hátrahagyott írásos memoárjai a legfontosabbak nekünk Petőfiről, hiszen tőle tudunk ezekből a legautentikusabban, a leghitelesebben Petőfi – és kettejük-hármójuk – pápai életéről. Érdemes ezeket újra és újra elolvasni a Budapesti Szemléből, vagy Hatvany Lajos „Így élt Petőfijéből”, amelyekből ezen jelen szerény kis összeállításban is idéztem. Két évtizeddel ezelőtt a Pápai Református Gyűjtemények kiadásában, az általam is nagyra becsült főkönyvtáros, Mezei Zsolt szerkesztésében egy igen hasznos kötet látott napvilágot „A kényes úrfi s a rongyos baka” címmel. Ebben a kiadványban gyakorlatilag az 1998-ban és 2000-ben szülővárosunkban rendezett Petőfi- és Jókai konferenciák anyagai lettek közreadva. Óriási kincs, amelyben többek között Bodolay Géza, Fabiny Tibor, Hudi József, Jelenits István, Korsós Bálint, Nádasdy Lajos, Veress Zsuzsa kitűnő tanulmányait olvashatjuk. Ezekből igencsak érdekes momentumokat tudhatunk meg az 1840-es évek országos és pápai oktatásáról, a diákéletről, a Képzőtársulat működéséről, az „Örömünnep” részleteiről, vagyis mindarról, amik Orlait, Petőfit, Jókait Pápánkhoz kötik. Szeretettel ajánlom ezúton is ennek a kiadványnak mind gyakoribb forgatását szűkebb pátriánk jelen ifjúságának és pedagógusainak!

Most, ezen a 2020. június 5-i 140. évfordulón, a járványhelyzet miatt Elsősorban pápai Városbarát Egyletünk (EpVE) sajnos nem tudta megtartani tervezett megemlékezését a Barát utca 4. szám alatti, Egyesített Szociális Intézménybeli Orlai-emlékhelyen; annál a három esztendeje, Orlai születésének 195. évfordulójára Kiss László Zsigmond pápai művésztanár készítette portrédomborműnél, melyet e sorok írója kezdeményezett és leplezett le Pápa város polgármesterével, dr. Áldozó Tamással 2017 őszén. Abban a reményben, hogy ez a 140. évfordulós EpVE-főhajtás esetlegesen az ősszel bepótolható lehet, az alábbiakban osztom meg Kiss tanár úr kérésemre készített azon kedves grafikáit, melyek az említett Rusz-féle metszet, s melyek a már idézett Jókai-emléksorok („A pápai nagy kollégium mellett, ott volt egy kicsi fehér ház, abban egy még kisebb fehér szoba, annak a háznak kis szobájában szokott összejönni ezelőtt sok-sok esztendővel három fiatal diák, akiknek kicsiny volt ez az egész világ…) nyomán születtek:

S bízzunk abban, hogy a közelgő kerek 200. Orlai-Petőfi évfordulókra (2022-23) a pápai Petőfi utcai Petőfi-Orlai ház esetlegesen végre valahára megújulhat, s a már korábban általam is, szóban és írásban is annyiszor – az elmúlt tizenegynéhány esztendőben több felületen, fórumon is, néhai pápai Helyőrségi Klubos kultúrmunkásként, pápai Petőfi Asztaltársaságos, illetve EpVE-s ügyvivőként, de önkormányzati képviselőként is – fölvetett emlékmúzeum ott megvalósulhat majd. (De akár a Gyurátz Ferenc utcai épületben is.) Ezt a Pápán „született” Petőfi, és unokatestvére, a remek festő, Orlai méltán megérdemelnék már! Addig is az Elsősorban pápai Városbarát Egylet – erejéhez, lehetőségeihez mérten – továbbra is őszinte szívvel fogja ápolni-gondozni helyi emlékezetüket.

Írta-összeállította:

Kerecsényi Zoltán
(lokálpatrióta,
az Elsősorban pápai Városbarát Egylet ügyvivője)

(Képek forrása: EpVE, KZ-magánarchívum,
Németh József /fel.szerk./: Üdvözlet a régi Pápáról.
Interpress Kiadó, Budapest, 1987., 70. p.)

_{Felhasznált és ajánlott irodalmak:}

<sub>- Bodolay Géza: Petőfi diáktársaságai. Kozmosz Könyvek, Budapest, 1973.
- Fekete Sándor: Így élt a szabadságharc költője. Móra Könyvkiadó, Budapest, 1982.
- Harmath István – Katsányi Sándor: Veszprém megye irodalmi hagyományai. Veszprém Megyei Tanács, Veszprém, 1984.
- H. Szabó Lajos: Történelmi emlékhelyek Pápán és környékén. Magánkiadás, Pápa, 1996.
- Hatvany Lajos: Így élt Petőfi I-II. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967.
- Heitler László: Petőfi-emlékek Pápán. Magyar Hirdető Pápai Kirendeltsége, Pápa, 1972.
- Heitler László: Jókai-emlékek Pápán. Magyar Hirdető Pápai Kirendeltsége, Pápa, 1975.
- Huszár János: Petőfi Pápán. = Horizont, 1987. XV. évfolyam 3. szám.
- Illyés Gyula: Petőfi Sándor. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971.
- Jókai Mór: Írások életemből. Szépirodalmi könyvkiadó, Budapest, 1960.
- Kerecsényi Zoltán: Pápai Jókai Zsebkönyv. Pápai Jókai Kör, Pápa, 2009.
- Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor. Elektra Kiadóház, Budapest, 2002.
- Keserü Katalin: Orlai Petrich Soma. Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1984.
- Könczöl Imre: Petőfi útjain Veszprém megyében. Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém, 1973.
- Körösi Mihály: Képek Orlai Petrich Soma életéből. Magánkiadás, Mezőberény, 2005.
- Kövy Zsolt (szerk.): A Pápai Református Gyűjtemény. A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei kiadása, Pápa, 1987.
- Kövy Zsolt: Diákból költő. = Horizont, 1987. XV. évfolyam 3. szám.
- Lengyel Dénes: Így élt Jókai Mór. Móra Könyvkiadó, Budapest, 1975.
- Martinkó András (összeáll.): Petőfi életútja. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972.
- Mezei Zsolt (szerk.): „A kényes úrfi s a rongyos baka”. – Tanulmányok két halhatatlan pápai diákról. – Petőfi Sándor, Jókai Mór. Pápai Református Gyűjtemények, Pápa, 2001.
- Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961.
- Németh József (fel. szerk.): Üdvözlet a régi Pápáról. Interpress Kiadó, Budapest, 1987.
- Orlai Petrich Soma: Adatok Petőfi életrajzához. = Budapesti Szemle, 1879. évi XXXVII-XXXVIII. szám.
- Pap Gábor: Néhány szó hazai festészetünk megalapítása tárgyában. (Bécs 1848 Nyárelő1) = Életképek, 1848. július 23. szám.
- Szij Béla: Orlai Petrich Soma Emlékkiállítás / XIX.-XX. sz.-i magyar mesterek kiállítása. – A Magyar Nemzeti Galéria kiállításai a Pápai Helytörténeti Múzeumban – 1969. május-szeptember. (Kiállítási katalógus.) Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1969.</sub>