Hírek
2018. Május 28. 09:00, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Orbán Imre kilép a Jobbikból
A párt Veszprém megyei képviselője, korábbi megyei és helyi elnöke szerint a Jobbik vezetése úgy hoz döntéseket, mint a bolsevikok.
"Csak "gratulálni" szeretnék ehhez a hozzáálláshoz.Ilyen szűk látókörű vezetése még nem volt a Jobbiknak.Néppártról beszéltek, ami elvileg több politikai áramlat magában foglalását jelentené, de úgy döntötök mint a bolsevikok.
Ha azt hiszitek, hogy Toroczkai kirúgásával majd helyre áll az "egység", akkor nagyot tévedtek.Mindig lesznek olyanok tagok, akiknek nem fog tetszeni az a megalkuvó, a magyarság jövőjét felélő politika, amit már két éve műveltek.
Az elmúlt két évben elkövetett baklövéseitekért melyikőtök fog az etikai bizottság elé állni?Ki áll az etikai bizottság elé, mert elmondása szerint elvette a párt lelkét?Ki áll az etikai bizottság elé, mert elmondása szerint hazudtunk a párt retorikáját illetően?Ki áll majd az etikai bizottság elé, mert anyagi csődbe vitte a pártot?
A mai nappal kiléptem a pártból, mert még annyi örömöt sem szeretnék nektek adni, hogy kirúgjatok!"- a politikus által a közösségi oldalon közzétett bejegyzésben.
Fotó: archív
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

