Hírek
2013. December 10. 09:10, kedd |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
Orbán Imre az útfelújításokról
A Jobbik pápai elnöke szerint nincs átlátható, konkrét elgondolási terv a Pápa környéki útfelújítások végrehajtására, csupán tűzoltás folyik ezen a területen is.
Kovács Zoltán országgyűlési képviselő múlt heti, pápa környéki útfelújításokkal kapcsolatos sajtótájékoztatója kapcsán beszélt Orbán Imre. Elmondta, 2002-es választási kampány óta standard ígeret a 83-as út kerszerűsítése és a Celldömölk-Győr közötti vasútvonal villamosítása. - Az azóta eltelt 12 évben nem történt semmi, annak ellenére sem, hogy Pápa város gazdasági tervében, mely befektetőt hivatott a városba csábítani, első helyen szerepel a város jó megközelíthetőségére való figyelemfelhívás.
A jobbikos politikus további súlyos problémákat sorolt a környéken. Elmondta, a másfél év alatt felújított Rába-hídon továbbra sem lehet akadálymentesen közlekedni, a Kovács Zoltán által említett Pápa-Szilsárkány útnak pedig még a felét sem csinálták meg, Szany után gyakorlatilag életveszélyes a közlekedés. A 83-as út tekintetében a 2015-ös tervekről beszélt Kovács Zoltán, de hihetünk-e neki az elmúlt 12 év tükrében - fogalmazott Orbán Imre.
A Jobbik szerint a 83-as út Győr-Pápa közötti szakasza jelen állapotában alkalmatlan a fejlesztésre, így mielőbb szükséges lenne egy új koncepció kidolgozására. - Évekkel ezelőtt javaslatot tettem a Veszprém Megyei Közgyűlésben egy É-D irányú, Győr, Pápa, Celldömölk, Keszthely közötti közlekedési folyosó létrehozására, melyet akkor lesöpörtek az asztalról. Úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben konszenzust kellene kialakítani, mert a fejlesztéseket nem lehet már tovább halogatni - zárta gondolatait Orbán Imre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

