Hírek
2012. December 12. 18:06, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
Orbán Imre: A nyílt levél minden szavát fenntartom
A politikus szerint a helyi MSZP, DK és Fidesz politikusai szövegértési problémákkal küszködnek, ő nem a holokauszttal kapcsolatban beszélt történelemhamisításról.
Orbán Imre, a Jobbik pápai elnöke múlt hét csütörtökön tartott sajtótájékoztatót a pápai zsinagógában elhelyezett "Elfeledett Szomszédaink" című kiállítással kapcsolatban. A politikus nyílt levelét olvasta fel, melyet a pápai középiskolák igazgatóinak címzett. Ebben többek között az áll, hogy a diákokat a kiállítás megtekintésére kényszerítik, így a cionista propaganda eszközévé teszik őket. Később a helyi Fidesz, az MSZP és a DK is elhatárolódott a Jobbik helyi elnökének ezen megnyilatkozásától.
Orbán Imre mai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, elgondolkodtató, hogy a Fidesz és az MSZP közösen tartott nyilatkozatot az ügyben. - A közös gyökerek és gazdasági érdekek ezer szállal kötötték már össze eddig is a két pártot. Sajnálom, hogy Áldozó Tamás és Grőber Attila olyan szavakat adott a számba, melyeket nem mondtam. Javaslom, ismételten olvassák el az általam megírt sajtóanyagot. Higgadjanak le és ismerjék el, feleslegesen riogatták a közéletet a nem létező fasisztaveszéllyel.
Orbán Imre megismételte akkori mondatait: Felháborítónak tartom, hogy 22 évvel a módszerváltás és két évvel a fülkeforradalom után még mindig elsőszámú feladat a történelemhamisítás és az agymosás. Nagyon sajnálom, hogy a történelem bemutatásán túl a tárlat és a Pápai Zsidó Kulturális és Hagyományőrző Egyesület vezetője az objektivitást mellőzve, cionista propagandával traktálja a diákokat, a magyar történelem egyik kiemelkedő alakját, Horthy Miklóst becsmérelte a tárlatvezetés során. Az akkori sajtótájékoztatón a sajtó kérdésére elmondtam, a történelemhamisítást természetesen nem a holokausztra, hanem a Horthy Miklóssal kapcsolatban elhangzottakra értem. Amennyiben a fenti szavak kimerítik a holokauszt-tagadás tényét, úgy Grőber, Áldozó, Jabronka és Kerecsényi urak tegyék meg a feljelentést ellenem. Amennyiben ezt nem teszik meg, akkor minimum egy bocsánatkérést várok tőlük - mondta Orbán Imre.
Azon kérdésünkre, hogy egyes hangok összefüggésbe hozták mondatait Gyöngyösi Mártonnak a parlamentben tett elhíresült felszólalásával,a politikus elmondta: Amit Gyöngyösi Márton mondott, azért neki kell felelősséget vállalni, amit én mondtam, azért pedig nekem. Lehet itt helyi fasizmus elleni fellépést kreálni, de úgy gondolom, nem ez a dolog lényege. Cirkusz az kell a népnek, de ha újra elolvassák a mondataimat, akkor kiderül, nem azt mondtam, amiért támadnak - fogalmazott.
Orbán Imre egyúttal bejelente 2013. március 21-én "Elfeledett Hőseink" címmel demonstrációt és utcai találkozót szervez Pápán. - Az időpont nem véletlen. 1919 március 21-én történe a kommunisták első hatalomra jutása hazánkban - mondta Orbán Imre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

