Hírek
2012. Július 13. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: MTI Fotó: Kovács Tamás
OGY - Döntött a Ház az állami-önkormányzati iskolafenntartás részleteiről
Elfogadta az Országgyűlés csütörtökön a köznevelési törvény módosítását, amely elsősorban azzal függ össze, hogy a közoktatási feladatellátás - az óvodák kivételével - 2013. január 1-jétől állami kézbe kerül. Ennek megfelelően rögzíti, milyen esetekben működteti az iskolát az állam, és mikor az önkormányzat.
A köznevelési törvény tavalyi megszavazásakor az új közigazgatási rendszerben még csak a kormányhivatalok voltak ismertek, ám azóta kiderültek a járások működésének és az állami-önkormányzati szerepvállalásnak, intézményfenntartásnak a részletei is, ezért vált szükségessé az előterjesztő Fidesz-KDNP-s képviselők szerint a mostani módosítás, amelyet a parlament 248 igen, 48 nem szavazat és 34 tartózkodás mellett fogadott el.
A törvényjavaslat részletesen szabályozza, milyen feladatokat lát el az állam mint fenntartó, és milyeneket látnak el az önkormányzatok. Eszerint a háromezer lakost meghaladó lélekszámú településeken a helyi önkormányzat gondoskodik - a szakképző iskola kivételével - a köznevelési intézmények működtetéséről. Ha azonban a helyhatóságok gazdasági okokból nem tudják ellátni ezt a kötelezettségüket, mentesülnek alóla.
A háromezernél kisebb lakosú településeken az állami intézményfenntartó központ működteti az iskolákat, de a helyi önkormányzat dönthet úgy, hogy átvállalja ezt a feladatot.
Az önkormányzatoknak az iskolák működtetésével kapcsolatos álláspontjukról idén szeptember 30-ig kell kinyilvánítaniuk szándékukat, a döntést pedig október 30-ig kell meghozniuk.
Azt is beleírták a köznevelési törvénybe, hogy a szülők legalább felének beleegyezése szükséges a települési óvodák és iskolák valamely egyháznak való átadásához.
Pontosítottak a mindennapos testnevelés részletein is: meghagyták azt a passzust, hogy ezt az iskolák első, ötödik és kilencedik évfolyamán idén szeptember 1-jétől kezdődően felmenő rendszerben kell megszervezni. Ehhez a mostani módosítással hozzátették, hogy az ezeken az évfolyamokon alkalmazott helyi tantervbe legalább heti öt testnevelésórát kell beépíteni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld
Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. Április 27. 11:00, hétfő | Belföld
Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. Április 27. 10:00, hétfő | Belföld
Jogszabály-módosítást kezdeményez az Országgyűlésnél a győri önkormányzat több káros anyag határértékének előírásában
Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés
2026. Április 27. 09:00, hétfő | Belföld
Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka

