Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2019. Június 06. 13:43, csütörtök | Belföld

Novák Katalin: a 2020-as év költségvetése a családok támogatásának költségvetése lesz

Novák Katalin: a 2020-as év költségvetése a családok támogatásának költségvetése lesz

A 2020-as év költségvetése a családok támogatásának költségvetése lesz, a 2200 milliárd forintot is meghaladja a családok támogatására jövőre rendelkezésre álló összeg.

Novák Katalin sajtótájékoztatón azt mondta: minden eddiginél több forrást tudnak a családok segítésére biztosítani.

A jövő évi költségvetésben a 2200 milliárd forintot is meghaladja a családok támogatására rendelkezésre álló összeg, ez 2010-hez képest, amikor 960 milliárd forint volt erre a célra, két és félszeres emelkedést jelent- fűzte hozzá.
Hozzátette: Magyarország demográfiai kihívásait nem bevándorlással kívánják orvosolni, hanem magyar gyermekek születésének támogatásával.

Szólt arról, hogy az eddigi családtámogatások mellett július 1-étől elindul a családvédelmi akcióterv is, illetve két eleme jövő év január 1-től, ehhez is megvannak a források a költségvetésben.

Összességében a családok támogatására rendelkezésére álló több mint 2200 milliárd forintból mintegy 200 milliárd forint kifejezetten a családvédelmi akciótervhez kapcsolódik a következő évben - mondta az államtitkár, hozzátéve, a babaváró támogatáson keresztül több mint 400 milliárd forintot vehetnek majd fel a fiatalok olyan kamatmentes kölcsönként, amelyet adott esetben vissza sem kell fizetniük, ha gyermekeket vállalnak.

A jövő évi költségvetésben csaknem 300 milliárd forintot fordítanak otthonteremtésre, a családi otthonteremtési kedvezményen (csok), az ahhoz kapcsolódó, bővülő, támogatott kölcsönön keresztül, vagy jelzáloghitel-elengedéssel - közölte Novák Katalin, megemlítve: ebben az összegben szerepel a július 1-jétől induló falusi csok is.

Felhívta a figyelmet a családi adókedvezmény lehetőségére is, amely az idei évben is emelkedett, és jövőre indul a négygyermekes édesanyák személyijövedelemadó-mentessége is. Kitért arra, hogy a jövő évi költségben 40 milliárd forint áll, rendelkezésre bölcsődefejlesztési célokra.

Novák Katalin a sajtótájékoztató után, Bács-Kiskun megye 4. számú választókerület polgármestereinek értekezletén tartott előadásában egyebek mellett azt mondta: a bölcsődei rendszer rugalmassá vált.

Beszélt a minibölcsőde nyújtotta lehetőségről, és elmondta azt is, hogy a családi bölcsőde egy kistelepülésen, faluban is jól működhet és jövőre jelentősen növelik a finanszírozását.

Novák Katalin szólt arról is, hogy 2010 után visszaadták a gyermekgondozási segély (gyes) "harmadik évét", a családi adókedvezményt visszavezették, bővítették. Bevezették a gyermekgondozási díj (gyed) extrát és egy teljesen új otthonteremetési programot, a folyamatosan bővülő csokot - sorolta.

Azt mondta: 2010-ben a családtámogatások 76 százaléka alanyi jogon járt és csak 24 százaléka volt munkához kötve, míg most - két és félszer akkora összegből - a munkaalapú támogatások vannak túlsúlyban, ami 3,6 százalékos munkanélküliség mellett indokolt, és a magyar emberek támogatását élvezi.

A demográfiai eredményekről szólva hangsúlyozta: bár fogy a népesség Magyarországon, a gyermekvállalási kedv nőtt, húsz éve nem vállaltak átlagosan annyi gyermeket a fiatalok, mint most. A házasságkötések száma majdnem 50 százalékkal emelkedett, kevesebb a válás, a terhességmegszakítások száma is csökken.

Az értekezleten jelen volt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a térség fideszes országgyűlési képviselője is.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:06, péntek | Belföld

Nagy Márton: önfenntartó társasággá kell válnia a Magyar Postának

A kormány azt várja a Magyar Posta Zrt.-től, hogy legyen önfenntartó, folytassa a zöld és digitális átállást, szolgáltatásait pedig továbbra is biztosítsa mindenki számára lakóhelytől függetlenül

2024. Április 19. 14:58, péntek | Belföld

KSH: Drágább az üzemanyag Magyarországon a környező országok átlagánál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.

2024. Április 19. 07:22, péntek | Belföld

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 18. 14:32, csütörtök | Belföld

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.