Hírek
2017. Június 06. 15:38, kedd |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Nincs többé retró ballagás - Holnap kezdik bontani a szabadtéri színpadot
Felejthetetlen élmények kötődnek hozzá, mégis jócskán eljárt már felette az idő. A jövő évi ballagás megújult környezetben, de ugyanezen a hagyományos helyszínen kerül megrendezésre. Meg sok más program is.
Kitört ablakok, romos kiszolgáló helyiség, szemét, gaz, repedezett betonfelületek és a ballagó lányok harisnyáját évtizedek óta kiszakító korrodált padok. Mégis ezernyi szép emlék kötődik a szabadtéri színpadhoz, koncertek, bulik, az első csók, vagy a már említett városi ballagás.

Áldozó Tamás polgármestertől megtudtuk, a zöld város projekt része az Esterházy-kastély mögötti, úgynevezett várdomb megújítása. A szabadtéri színpad területét előkészített állapotban kívánják átadni a projekt számára, így annak költségeit is minimalizálni tudják. A Városgondnokág saját hatáskörben elvégzi a bontási munkálatokat, így a színpadot, a nézőteret és a korábbi kiszolgáló épületet is eltünteti. - Azt látjuk, hogy a nyertes pályázatban a bontásra fordítható összeg kisebb annál, mint amennyire valóban szükség lesz, hiszen például valamennyi aszfaltos, betonnal burkolt területet fel kell szedni és vízáteresztő, környezetbarát burkolatot kell elhelyezni a projekt által érintett mindhárom helyszínen (szabadtéri színpad, várkert, Erzsébet liget). Éppen ezért a Városgondnokság rendelkezésére álló erőforrásokkal megkezdjük a területek előkészítését - mondta el a városvezető hozzátéve, a bontás eredményeként gyakorlatilag csak egy domboldal marad a kastély mögött, melyre a korábban megvásárolt mobil lelátó tartó oszlopainak a befogadó pontjait fogják kialakítani. Így a lelátó és a színpad is csak rendezvényekkor kerül kihelyezésre, a köztes időben pedig egy füves domboldallal lehet majd találkozni a várdombon. Ezzel a színpad és a lelátó állagát kívánják hosszú évekre megőrizni. A romos kiszolgáló épület helyén egy újat építenek a beruházás keretében.

Áldozó Tamás hangsúlyozta, szabadtéri színpad tehát lesz és a jövő évi ballagás az új szabadtéri színpadon kerül majd megrendezésre. - Vitathatatlan, hogy sokak lelkét meg fogja érinteni ennek a területnek az elbontása, ugyanakkor a szabadtéri színpad a mai állapotában alkalmatlan rendezvények lebonyolítására, a ballagás is erős megszorításokkal és hagyománytiszteletből maradhatott itt. Nincs már öltöző, kiszolgáló épület, mosdó, technika, használható színpad és nézőtér, ráadásul a jelenlegi állapotok fenntartása is komoly százezrekbe került az önkormányzatnak évről-évre. Azt gondoltuk, hogy ha ezt a helyet a jövőben ki szeretnénk használni, akkor egy olyan szabadtéri színpadot kell kialakítani, mely mindezeket a szolgáltatásokat tudja nyújtani - fogalmazott a polgármester hozzátéve, azt javasolja azoknak, akik kötődnek a régi szabadtérihez, hogy a következő napokban látogassák meg a helyszínt, búcsúzzanak el tőle és jegyezzék meg az itt uralkodó állapotokat is, hasonlítsák össze az emlékeikben szereplőkkel.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

