Hírek
2014. Augusztus 13. 12:48, szerda |
Sport
Forrás: InfoVáros | Horváth Judit
Nehéz kezdet után újra kategóriagyőzelem
SOLID RACING TEAM – STEFANI Baranya Kupa 2014, 2014. augusztus 8-10.
Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type R
Negatív és pozitív élményekkel egyaránt gazdagodott az augusztus 8-10-ei, STEFANI Baranya Kupán Kondella Péter és Szilassy Arnold. A SOLID Racing Team alakulatát úgy néz ki, minden futamon próbára teszik az égiek. A nehéz kezdet után azonban egy csodálatos végeredmény született: Kondelláék a rallye2-es mezőny abszolút 6., az N csoport illetve az N3 kategória 1. helyére kormányozták be a Honda Civic Type-R-t.
Kondella Péter: A Pirelli jóvoltából egy teszttel nyitottuk meg a baranyai versenyhétvégénket, pénteken. Lehetőségünk volt kétféle keverékű, új abroncsok kipróbálására, s az ottani tapasztalatok alapján úgy döntöttünk, hogy a futamon is ezekkel a gumikkal fogjuk teljesíteni a távot. A verseny kezdete előtt azonban ismét akadt egy „kis” problémánk: adminisztrációs hiba miatt – aminek a felelősét még nem találtuk meg – jóval később kezdhettük meg a pályabejárást, aminek éreztük is a negatív hatását.
A futam napján a négyből három körben sikerült az elvárásoknak megfelelően teljesítenünk. A mentális és fizikai fáradtságunk azonban tükröződött az 5-6. gyorsasági szakaszunk során abszolvált időeredményünkön. A mélypontunk elérése mellett a gumiválasztásunk sem bizonyult a legjobbnak. A végére azonban összeszedtük magunkat, és gumikeveréket váltottunk, így sikerült jobb időt autóznunk. A teljesítményünk az abszolút 6. helynek felelt meg amellett, hogy megnyertük az N csoportot illetve az N3 kategóriát.
Összességében elégedett vagyok a hétvégi szereplésünkkel. Talán egy pozíciót előrébb tudtunk volna lépni az abszolút értékelésben, de a körülmények most ezt nyújtották. Mindenesetre a szakaszokon igazi élmény volt autózni, jó lenne itt még menetelni, ezért remélem, hogy az októberi Mecsek Rallyenak is részét képezik majd. Nagy várakozással állunk a Kassa Rally előtt, ahol szeretnénk majd hasonló eredményt elérni.

Szilassy Arnold: Déjá vu érzésem van: mintha az égiek nem akarnának nekünk egy nyugodt versenyhétvégét. Mondhatom, hogy önhibánkon kívül elvesztettünk több mint 2,5 órát a pályafelírásból. Nem igazán rajongok az olyan hibákért, ami a mi versenyzésünket hátráltatja. Az előző verseny is így kezdődött, ott is épp, hogy be tudtuk fejezni a pályák feldolgozását. Most a Golgota-Hetvehely szakaszt csak kétszer tudtuk bejárni, és ez kevésnek is bizonyult. Háromból már tökéletes itinert tudunk írni, de a kettő kevés. Így az ötödik szakaszt első nekifutásra azzal kezdtük, hogy tapogatóztunk, és pontosítottuk az itinert. Meg is lett az eredménye: indiszponált, ritmustalan gyorsasági szakasz lett belőle elsőre.
Ha 8,3 másodperccel gyorsabbak vagyunk a nap végére, akkor az abszolút értékelés 3. helyére jövünk be, így viszont „csak” egy 6. pozíció jött össze. De ez sem lomboz le minket! Mentálisan és fejben is egyre magabiztosabbak, erősebbek vagyunk. S már alig várjuk, hogy a kassai pályákat koptathassuk!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 07:16, szerda | Sport
Kl-selejtező - Nagy arányú győzelmet aratott a Győr
A magyar bajnok Győr 6-2-re győzött a luxemburgi Atert Bissen vendégeként kedden a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, így már az első felvonás során eldöntötte a továbbjutás kérdését.
2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport
El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra
Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.
2026. Július 21. 09:00, kedd | Sport
Vb-2026 - A győzelmi körúttal ünnepel a spanyol válogatott Madridban
Győzelmi körúttal ünnepli világbajnoki győzelmét a spanyol labdarúgó válogatott Madridban hétfő este.
2026. Július 20. 13:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda junior Eb - Aranyérmes a magyar válogatott
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34-32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.

