Hírek
2011. Augusztus 17. 09:27, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Nehéz anyagi helyzetben a Veszprém megyei önkormányzat
A likviditási gondok miatt rendkívüli ülést kellett tartani.
A közgyűlés kormánypárti elnöke úgy fogalmazott, hogy a helyzet "nem rózsás", de hasonló problémákkal más megyéknek is meg kell küzdeniük. Lasztovicza Jenő az okokat abban látja, hogy 2006-hoz képest idén négymilliárd forinttal kevesebb bevétellel gazdálkodhat az önkormányzat, miközben több oktatási intézményt kell üzemeltetnie.
A tanulók létszámának csökkenése miatt kevesebb normatív támogatást kapott a megye, ez évi kétmilliárd forintos többletköltséget okoz - tette hozzá. A politikus azt mondta, hogy a megyei intézmények működése év végéig biztonsággal megoldható, a kieső bevételeket ingatlanértékesítésből próbálják pótolni.
"Kiélezett kötéltáncot járunk számos önkormányzattal együtt, az intézményi és szállítói kifizetések elhúzásával tovább tartjuk a bankban a pénzt" - fogalmazott a veszprémi közgyűlés elnöke.
Lasztovicza Jenő az illetékbevételekről elmondta, hogy a 2011-es költségvetés tervezésekor havi 130 millió forint bevétellel számoltak, amiből az első félévben havi 90-95 millió forint befizetés érkezett. A hiányt más helyről elvont forrásokkal kell kigazdálkodni.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az önkormányzat által 2007-ben kibocsátott svájci frank alapú kötvény tőketörlesztését jövő évtől kell megkezdeni, így ez idén még nem jelent pluszköltséget. A kötvényállomány tavaly év végén 7,4 milliárd forintot tett ki.
Pusztai István, a közgyűlés szocialista frakciójának vezetője a pénzügyi helyzetről szóló előterjesztés vitájában azt mondta, hogy a kidolgozott koncepció bizonytalan és felületes elemzésen alapul. A politikus szerint az önkormányzat a "néhány hónapos túlélésre játszik".
A közgyűlés által elfogadott beszámoló szerint a megyei önkormányzat 2011-es működési hiánya a tervezett 893 millió forintról 1,4 milliárd forintra nőtt, amelyet folyószámlahitelből fedeznek. A júniusban esedékes bérek kifizetésére a megye a Belügyminisztériumtól és a Nemzetgazdasági Minisztériumtól kért segítséget, és 133 millió forint visszatérítendő támogatást kapott.
Az önkormányzat közgyűlése a rossz pénzügyi helyzet miatt visszavonta négy, közel 730 millió forint összértékű épületenergetikai fejlesztésre benyújtott pályázatát, mivel az önerő közel 110 millió forint lett volna a dákai, a peremartoni, a külsővati és a lesencetomaji szociális intézményben tervezett beruházások esetében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

