Hírek
2019. Február 26. 07:22, kedd |
Külföld
Forrás: mti
Négyszemközti megbeszéléssel kezdődik Trump és Kim találkozója Hanoiban
Négyszemközti megbeszéléssel kezdődik Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-korai vezető csúcstalálkozója szerdán Vietnam fővárosában, Hanoiban
- közölte Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője útban Hanoi felé az elnöki különgépen. Sarah Huckabee Sanders az elnökkel utazó újságírókat tájékoztatta arról is, hogy a négyszemközti megbeszélés után díszvacsora fogadja a két vezetőt és kíséretüket, majd a kétoldalú tárgyalások csütörtökön kezdődnek.
A csütörtöki tárgyalások előtt az amerikai küldöttség vietnami vezetőkkel folytat megbeszéléseket.
Az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozót február 27-én és 28-án tartják, a tervek szerint két napig tart, de Mike Pompeo külügyminiszter vasárnap egy televíziós interjúban az mondta: szükség esetén meg is hosszabbíthatják.
Mike Pompeo, aki nem az elnökkel együtt utazik, hétfőn este is érkezett meg Hanoiba. A vietnami fővárosban van a múlt hét óta Stephen Biegun, a külügyminisztérium észak-koreai különmegbízottja is.
Kim Dzsong Un kedden érkezett meg Vietnamba, miután a Kim-dinasztia különvonatával mintegy 4500 kilométert tett meg Észak-Koreából a délkelet-ázsiai országba Kínán keresztül.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.

