Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2020. Január 23. 08:12, csütörtök | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Pápai Rk.

Négy óra alatt kétszer kapták el ittasan

Négy óra alatt kétszer kapták el ittasan

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 45 éves helyi férfival szemben folytatott.

Az eljárás adatai alapján a járőrök 2019. december 26-án délután a 83-as számú főúton, Pápa külterületén állítottak meg egy személygépkocsit, és ellenőrizték annak vezetőjét. A 45 éves helyi lakossal szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért a járőrök a vezetői engedélyét elvették, őt pedig további mintavétel céljából előállították a Pápai Rendőrkapitányságra, majd az elszámoltatását követően szabadon bocsátották. Ellene büntetőeljárás indult.

Ugyanezen a napon, pár órával később a rendőrök Pápa egyik utcájában ismét igazoltatták a 45 éves férfit, amint járművével közlekedett. A járőrök megállapították, hogy a sofőr jogosítvány nélkül vezetett, valamint a vele szemben végzett alkoholszondás vizsgálat pedig ismét pozitív eredménnyel zárult. A sofőrt ezután előállították a helyi rendőrkapitányságra, majd járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A Pápai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

A kép csak illusztráció

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi

Kulja András járt választókerületünkben

A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.

2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi

Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében

Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

2026. Március 16. 12:00, hétfő | Helyi

Ők kaptak idén városi kitüntetést Március 15-én

2026. Március 16. 11:30, hétfő | Helyi

Lehet-e kampányrendezvényt tartani oktatási intézményben?