Hírek
2016. November 24. 07:20, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: Infopapa.hu - Szalóky Zsolt
Műfüves pályával gazdagodott a pápai utánpótlás futball
30 millió forintból épült meg a Perutz Stadion mellett az a 22x42 méteres focipálya, melynek ünnepélyes átadására szerdán délután került sor.
Az alkalmon Grőber Attila, a PELC elnöke köszöntötte a megjelenteket. - Egy ilyen eseménnyel egyfelől azt üzenjük a fiatal játékosoknak, hogy érdemes nálunk focizni, hiszen akár az NB I-ig is eljuthatnak, másfelől pedig azt, hogy a sport nemesít, összehozza az embereket. Ez a játéktér is azt bizonyítja, hogy a jövő nemzedékéért érdemes összefogni, és vannak olyan dolgok, amiket csakis közösen, összefogással érhetünk el - hangsúlyozta Grőber Attila.
Császár László, az MLSZ Veszprém Megyei Szövetségének társadalmi elnöke örömét fejezte ki, hogy a megyében immáron ez a tizedik műfüves pálya, melyet TAO támogatásból adtak át. Mint mondta, Veszprém megye jól áll a társasági adó támogatások tekintetében, hiszen évente mintegy 6-700 millió forintot tudnak felhasználni, országos szinten pedig 30 milliárd forint áramlik a labdarúgásba. - Azt kívánom, hogy sok-sok kisgyerek lelje örömét ebben a pályában, mozogjanak, élvezzék ezt a sportágat és bízom benne, hogy a lehető legmagasabb szintre tudnak eljutni.
Az új műfüves pályát Áldozó Tamás adta át a pápai lurkóknak. A polgármester kiemelte, a sport nagyon fontos a gyermekek fejlődése szempontjából, hisz kitartásra, munkára, alázatra nevel, csupa olyan dologra, amire a fiatal generációnak szüksége van. - Azért is nagy öröm egy új sportlétesítményt átadni, mert egyben azt is érezzük, hogy teret tudunk biztosítani gyermekeinknek. Öröm volt átadni korábban az uszodát, a Sportcsarnokot, a Küzdősport Centrumot vagy épp az asztalitenisz termet. Azt szeretnénk itt látni, hogy az utánpótlás folyamatosan használja a játékteret, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy sok olyan tehetséges pápai focista nőjön fel, mint mai meghívott vendégeink.
Az alkalmon részt vett Király Botond és Novák Csanád, egykori PELC-es növendékek, akik már az NB I-ben is bemutatkozhattak. Sokan örültek volna Böde Dánielnek és Radó Andrásnak, de sajnálatos módon a korábban tervezetthez képes edzést rendelt el Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője, ezért nem tudtak részt venni az eseményen. Helyettük az egykori válogatott Éger László és Tököli Attila fogadták el a meghívást.
Az eseményen bemutatót tartott Árvai Kristóf, freestyle labdazsonglőr, majd mérkőzésekkel folytatódott a nyitóünnepség, mely közönségtalálkozóval zárult, ahol a meghívott vendégek meséltek pályafutásukról.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Benyújtotta a kormány az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot
A lezárult társadalmi egyeztetés eredményeinek figyelembevételével benyújtotta a kormány a parlamentnek az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárását lehetővé tévő törvényjavaslatot
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Trenkwalder: meghaladta a 2400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére idén a második negyedévben
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2430 forint volt a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 2240 forintos szintet
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.

