Városlista
2026. július 22, szerda - Magdolna

Hírek

2012. December 05. 18:00, szerda | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)

MSZP: 2014-ben akár kétharmaddal válthatjuk le a Fideszt

MSZP: 2014-ben akár kétharmaddal válthatjuk le a Fideszt

Józsa István és Lendvai Ildikó MSZP-s politikusok országjáró körútjuk részeként jártak városunkban, ahol lakossági fórum keretében ismertették programjukat és kérdezték a lakosság véleményét.

Józsa István, a párt frakcióvezető-helyettese a Kossuth utcán tartott sajtótájékoztatón elmondta, az MSZP által ősszel elkészített gazdasági, oktatási és vidékfejlesztési programot ismertetik és vitatják meg a lakossággal. A mai veszprémi kihejezett frakcióülésen elsősorban a mezőgazdaságról és vidékfejlesztésről esett szó. Józsa szerint orvosolni kell azt, hogy az állami "újraföldosztás" miatt sokan föld nélkül maradtak.

A politikus szerint a másik fontos kérdés Veszprém megyében az idegenforgalom. -Azt látjuk, hogy az idegenforgalmi fejlesztések megtorpantak, mi szeretnénk ennek is új lendületet adni 2014 után. A megtorpanásra jó példa lehet a pápai fő tér évek óta húzódó felújítása - fogalmazott.

Józsa István a sajtó kérdésére elmondta, országjárásuk során szeretnék tudatni a lakossággal azt, hogy miként képzelik el a gazdasági mélyrepülésből való kilábalást. A frakcióvezető-helyettes hozzátette, a 2014-es választás tétje sokkal nagyobb annál, hogy csupán új kormánya legyen az országnak. Szerinte teljes fordulatra van szükség. - Úgy gondoljuk, hogy a választások idejére ki fog alakulni egy olyan erős együtműködés, amely akár kétharmadot is el fog tudni érni.

A sajtótájékoztatót követően Lendvai Ildikó és Grőber Attila tartottak lakossági fórumot, Józsa István pedig Pápa környéki településeken találkoztak a lakossággal.

Címkék: lendvai ildikó, mszp

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi

Szénabálák égtek Marcaltőnél

A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.

2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi

Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren

Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.

2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi

Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon

Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.