Hírek
2014. Április 13. 09:28, vasárnap |
Sport
Forrás: InfoVáros | Hajósi Miklós
Miskolc után, Cered előtt
Andrist kérdem a MIDEX Cered rallysprint előtt.
Egy igazi túlélő versenyen vagy túl pilótáddal Lovász Palival.
Mennyire tudtatok összedolgozni a három nap alatt? Hogy értékeled versenyzői szemmel a versenyt?
- A verseny előtt pár nappal egy teszten vettünk részt, ott beszéltük át először az elképzeléseinket.
A pályafelíráskor már látszott, hogy jól tudunk együtt dolgozni, a versenyen is már egyre nagyobb volt az összhang, azonban az összeszokáshoz még több időre van szükségünk, ezért is szeretnénk néhány teszt versenyen részt venni.
A pénteki prológ, hogy tetszett nektek és Subarunak?
- A Miskolci prológ mindig nagyon hangulatos, rengeteg a néző és ott nem igazán az idő számít, hanem a látvány és a jó hangulat. Azt hiszem ezzel nem volt baj.
Szombaton a Bükkszentlászló - Bükkszentkereszt szakaszt háromszor teljesítettétek. Miként is sikerült ez?
- A Bükkszentlászló - Bükkszentkereszt gyorsasági szakasz volt az első közös gyorsaságink, ráadásul már az elsőn is szürkületben mentünk végig. Ettől függetlenül nagyon élveztük az éjszakai gyorsasági szakaszokat, és pár apróbb hibától eltekintve gond nélkül teljesítettük az egész versenyt.
Szinte még ki sem pihentétek a 20. Vredestein Miskolc Rallyt, máris a MIDEX Cereden ARK futamon találkozhatnak veletek és a Subaruval a szurkolók.
- A Ceredi versenyt egy tesztnek szánjuk, szükség van a sok közös versenykilométerre és az autóval is muszáj jobban összebarátkozni, több beállítást kipróbálni.
Négy 12 kilométeres gyors vár rátok. Cered - Zagyvaróna, Zagyvaróna - Cered szakaszok lesznek kétszer teljesítve. Mennyire nehéz ilyenkor a gumiválasztás?
- A gumiválasztás egy gyorsasági szakasz esetében nem jelent akadályt, azonban amikor 2-3 különböző szakaszt kell teljesíteni gumicsere lehetőség nélkül, akkor nehéz kiválasztani az optimális keveréket. Természetesen az esős idő újabb fejtörést tud okozni a gumiválasztásban.
Köszönjük Támogatóink segítségét!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 07:16, szerda | Sport
Kl-selejtező - Nagy arányú győzelmet aratott a Győr
A magyar bajnok Győr 6-2-re győzött a luxemburgi Atert Bissen vendégeként kedden a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, így már az első felvonás során eldöntötte a továbbjutás kérdését.
2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport
El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra
Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.
2026. Július 21. 09:00, kedd | Sport
Vb-2026 - A győzelmi körúttal ünnepel a spanyol válogatott Madridban
Győzelmi körúttal ünnepli világbajnoki győzelmét a spanyol labdarúgó válogatott Madridban hétfő este.
2026. Július 20. 13:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda junior Eb - Aranyérmes a magyar válogatott
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34-32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.













