Hírek
2012. Szeptember 16. 18:11, vasárnap |
Helyi
Forrás: PÁNKE
„Minden gyermek egyformán fontos.”
A PÁNKE ismét gondolt a gyermekekre és a Gyermekek Világnapjára
A Pápai Nagycsaládosok Közhasznú Egyesülete tagjai második éve vesznek részt a Gyermekek Világnapja alkalmából szervezett akcióban, hogy felhívják a figyelmet a gyermekek kiszolgáltatottságára és védelmezésük szükségességére. Pápa kedvelt sétáló utcájában, a Kossuth utcán állították meg az arra járó gyerekeket, hogy egy-egy kis ajándékcsomaggal, lufival kedveskedjenek nekik, az érdeklődő szülőket pedig tájékoztatták az esemény okáról, a gyermekek jogairól, illetve az Egyesület tevékenységéről. A 110 darab ajándékcsomag - melyek mindegyike egy-egy apró játékot és egy-egy édességet is tartalmazott - gyorsan elfogyott, a megajándékozott gyerekek nagyon örültek a figyelmességnek. A PÁNKE tagjai ezután egy zsák játékot adtak át a Gróf Esterházy Kórház gyermekosztályának is, hogy lehetőség szerint könnyítsenek a kis betegek bent tartózkodás okozta szorongásán és félelmein.

Az ajándékok részben a PÁNKE saját költségvetéséből, illetve a tagok adományaiból, részben pedig civil összefogásból adódtak össze. Két pápai cég engedélyezte, hogy a PÁNKE játékgyűjtést indítson a dolgozók körében, a rendezvény megvalósítása érdekében. Ezúton is köszönjük ezt a pozitív hozzáállást, és mindazok segítségét, akik bármilyen aprósággal hozzájárultak, hogy oly sok mosoly rajzolódjon a gyermekek arcára.
„... És ijesztő volt odalentről,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erősek
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
-föl! föl!- mint az első hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt. …”
Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz
részlet
„1954 óta az UNICEF kezdeményezésére szeptember 20-án tartjuk A GYERMEKEK VILÁGNAPJÁT, elsősorban a fejlődő országok gyermekeinek támogatására. E napon felhívást intéznek a világ országaihoz annak érdekében, hogy támogassák és védelmezzék a gyermekek 1959. évi ENSZ-deklarációban megfogalmazott jogait.”
Krasztel Lászlóné elnök
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 03. 07:00, vasárnap | Helyi
Majális a múzeumban: kézműves programokkal, néptánccal és sok mosollyal telt meg a református udvar
Vidám forgatag, népzene, kézműves foglalkozások és családi programok várták az érdeklődőket szombat délután a Pannonia Reformata Múzeum udvarán, ahol idén is megrendezték a hagyományos Múzeumi Majálist.
2026. Május 02. 20:37, szombat | Helyi
Megrongálták a vasútállomás aluljárójában lévő galériát
Vandálok törtek-zúztak a pápai vasútállomás aluljárójában - derült Venczel Csaba önkormányzati képviselő Facebook posztjából.
2026. Május 01. 12:22, péntek | Helyi
Elballagtak Pápa végzős diákjai – megtelt ünneplő fiatalokkal a belváros
Május 1-jén ismét megrendezték Pápa egyik legszebb és legmeghatóbb hagyományát, a Városi Ballagást.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

