Hírek
2024. Június 10. 13:22, hétfő |
Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt
Mi történt a 2. választókerületben?
Kerti Györgyi két szavazókörben is győzött, ám a harmadikban fordított Töreki-Vörös Ibolya. Összességében egyetlen szavazat a különbség kettejük között.
Három szavazókörben voksoltak ebben a körzetben. Míg az Erkelben (44 szavazatkülönbséggel győzött Kerti Györgyi) mindössze 9 érvénytelen szavazatot találtak, az Acsádyban (15 szavazatkülönbséggel győzött Kerti Györgyi) pedig 13-at, addig a Vajda Mártában (itt 60 szavazkülönbséggel győzött Töreki-Vörös Ibolya) 22-őt. Ez utóbbi körzet eredményei jóval később érkeztek meg, pedig nagyságrendileg ugyanannyi szavazatot kellett megszámolni. Ráadásul a Választás.hu oldalon először 100%-os feldolgozottság mellett Kerti Györgyi volt megnevezve, mint képviselő, éjfél után lett módosítva a közzétett adat, hogy egyetlen szavazattal Töreki-Vörös Ibolya nyerte a választókerületet.
Grőber Attila megkeresésünkre elmondta, az ügyben felkeresi Pápa város jegyzőjét, de alkotmányjogász bevonásával beadványt is megfogalmaznak, amelyben a szavazólapok újbóli ellenőrzését és újraszámlálását kívánják kezdeményezni.
Sok múlhat ezen az egyetlen szavazaton, ugyanis ettől függ, hogy Grőber Attila csapatának, vagy a Fidesznek lesz-e többsége a képviselő-testületben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi
Kulja András járt választókerületünkben
A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.
2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi
Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében
Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

