Városlista
2021. július 26, hétfő - Anna, Anikó

Hírek

2021. Június 17. 18:49, csütörtök | Helyi
Forrás: Elsősorban pápai Városbarát Egylet

Meisel Józsefre emlékeztek

Meisel Józsefre emlékeztek

A tavalyi év elején, 150. születési és 100 éves halálozási évfordulóján domborműves emléktáblát kapott a pápai, Fő téri római katolikus Nagytemplomban Meisel József brassói apátplébános, a száz esztendővel ezelőtti spanyolnáthajárvány áldozata.

2020-ban az Elsősorban pápai Városbarát Egylet (EpVE) külön meg szeretett volna emlékezni Meisel Józsefről, azonban azt a koronavírusjárvány meghiúsította. Most, 2021. június közepén, az enyhülésekkel sikerült csak ezt bepótolni. Az emléktábla egyik kezdeményezője, domborművének készítője, Zsuppán István pápai művésztanár személyesen mutatta be alkotását és ismertette Meisel apát hányatott életpályáját a megjelent egyleti önkénteseknek.

Mint megtudtuk, Meisel József 1870. szeptember 11-én született Nagyszebenben. 1895-ben szentelték pappá. Barcasági dékán, 1913-tól a Brassó-belvárosi Szent Péter és Szent Pál templom plébánosa, valamint a brassói főelemi fiúiskola és a Szent Ferenc-rendi nővérek elemi és polgári leányiskolájának igazgatója volt. A Brassói Újlap című katolikus politikai napilap egyik szerkesztőjeként is munkálkodott. A 105 éve, 1916. augusztus 28-án bekövetkezett román megszállást követően sem menekült el, hanem a helyén maradt. Két nappal később 13 magyar és német nemzetiségű társával együtt a román csapatok túszul ejtették, és a Korona szállodába internálták. Másnap azzal a feltétellel, hogy nem hagyhatja el a várost, szabadon engedték, de ezt követően gyakori kihallgatásokkal és házkutatásokkal zaklatták. Október 3-án letartóztatták, 6-án pedig többedmagával túszként elhurcolták Romániába, a Kárpátokon túlra. Rövid bukaresti fogság után az egykor Magyarországról menekült magyar husziták által alapított moldvai Huszvárosba (Huşi) került, innen pedig a szintén moldvai Radukanén (Răducăneni) községbe. Meisel az embertelen körülmények és a rossz bánásmód miatt szinte állandóan betegeskedett és nyomorgott. 1917. december 17-én indították haza több száz erdélyi sorstársával együtt. 1918. január 9-én, tizenöt hónapnyi fogság után ért vissza Brassóba. A város újbóli román megszállását követően püspöki engedéllyel Magyarországra, Pápára távozott, ahol pápai kerületi esperes és plébános lett. 1920. február 8-án, ötvenévesen hunyt el spanyolnáthában, a pápai Kálvária-temetőben helyezték örök nyugalomra.

Részlet a Pápai Közlöny 1920. február 15-i, korabeli lapszámának nekrológjából:

„...mert olyan rövid idő alatt, amióta Meisel apát városunkban tartózkodott, nem szerettek meg még úgy senkit, nem becsültek olyan nagyra senkit, mint ezt az Istentől áldott, derék férfiút, ezt a Krisztus lelkétől ihletett, puritán jellemű főpapot. Bűvös varázsa volt a boldogult minden szavának, ha a templomi kathedrán szólott, ha világi gyülekezet előtt emelte fel szavát, mert szónoklataiból a legtisztább emberszeretet sugárzott, amely magával ragadta az embereket eszményi régiókba, ahol magasan állott a jóságos lelkipásztor tiszteletre gerjesztő alakja. A szenteket tudjuk csak ilyeneknek elképzelni. Meisel József mint menekült jött az ősszel közénk, a román hordák elűzték otthonából: Brassóból, a brassói plébániáról, előbb a mártírok keserves útját megjáratván vele. Sokat tűrt, sokat szenvedett hazájáért, s mikor békés otthonra, megértő, szerető szívekre talált nálunk, közbelépett a kegyetlen halál, s bevégezte Meisel tragédiáját. A spanyol járvány oltotta ki nemes életét ötvenéves korában. Pedig nagyszabású tervei voltak egyházközségében, amelynek vezetését egészen új alapokra akarta fektetni; de pótolhatatlan veszteség érte társadalmi életünket is, amely humanitárius munkásságától méltán várt igen sokat. Ám most már mindennek vége — Meisel Józsefnek csak emléke él közöttünk, de ez élni fog soká, unokáról-unokára...”

Az Elsősorban pápai Városbarát Egylet Meisel-féle emlékalkalmának végén Kerecsényi Zoltán EpVE-ügyvivő méltatta Zsuppán István munkáját, az EpVE nevében köszönetet mondott és gratulált az emlékjel nemes megvalósulásához, zárásképpen pedig Alexis Valdés kubai színész-költő „Remény” („Esperanza”) című költeményét olvasta fel a megjelenteknek Ferenc pápa nemrégiben napvilágot látott „Álmodjunk együtt – Út egy jobb jövő felé” című kötetéből – azt a reményt kívánva, hogy mihamarabb, teljes egészében maga mögött tudhassa nemzetünk ezt a megpróbáló pandémiás időszakot.

(Forrás: EpVE-Hírlevél,
fotók: EpVE)

Ajánlott irodalom:

Meisel József brassói apátplébános 1916-os naplója:
https://mnl.gov.hu/mnl/ol/hirek/nem_hodito_hanem_rablo_hadjarat

Ezek érdekelhetnek még

2021. Július 24. 19:40, szombat | Helyi

Városrészi nap a Felsővárosban

Kiváló időben és remek hangulatban telt a városrészi nap, amely a szórakozás mellett fontos célt is szolgált.

2021. Július 24. 15:13, szombat | Helyi

Emlékprojekti emlékszalag a kilátóra

2021. Július 22. 14:11, csütörtök | Helyi

Frontális baleset a 8-ason, egy kamion tért át a szemközti sávba

Egy kamion és egy személyautó ütközött össze Veszprém külterületén, a 8-as főút Veszprémet elkerülő szakaszán.