Hírek
2023. November 15. 20:23, szerda |
Helyi
Forrás: Veszprém Vármegyei Főügyészség
Megzsarolta a 25 éves nő, hogy ha nem ad neki pénzt, pletykát terjeszt róla a városban
Zsarolás bűntette miatt letartóztatását indítványozta a Pápai Járási Ügyészség annak a 25 éves nőnek, aki 2023 nyarán, majd novemberben a sértett egzisztenciáját érintő fenyegetésekkel szerzett, illetve próbált pénzt szerezni egy pápai férfitól.
A megalapozott gyanú szerint az elkövető először azt követelte a sértettől, hogy adjon neki 40 000 forintot, máskülönben valótlanul feljelenti, hogy a férfi őt megmérgezte, ez pedig az állásába kerülhet. A fenyegetés hatására a sértett átadta a gyanúsított által követelt pénzösszeget.
2023. november 12-én az elkövető szintén fenyegetéssel próbált pénzt szerezni. Ez alkalommal azt állította, hogy amennyiben nem kapja meg a követelt összeget, valótlanul elhíreszteli Pápán, hogy a sértettnek szerelmi viszonya van az alkalmazottjával, és emiatt meg fogják verni. A sértett azonban ekkor már nem tett eleget a nő követelésének.
Az ügyészség a bűnismétlés veszélye miatt a többszörösen büntetett előéletű, cselekményét felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt, különös visszaesőként elkövető gyanúsított letartóztatásának elrendelésére tett indítványt, melynek a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírója helyt adott és a kényszerintézkedést egy hónapra elrendelte. A végzés nem végleges.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 03. 07:00, vasárnap | Helyi
Majális a múzeumban: kézműves programokkal, néptánccal és sok mosollyal telt meg a református udvar
Vidám forgatag, népzene, kézműves foglalkozások és családi programok várták az érdeklődőket szombat délután a Pannonia Reformata Múzeum udvarán, ahol idén is megrendezték a hagyományos Múzeumi Majálist.
2026. Május 02. 20:37, szombat | Helyi
Megrongálták a vasútállomás aluljárójában lévő galériát
Vandálok törtek-zúztak a pápai vasútállomás aluljárójában - derült Venczel Csaba önkormányzati képviselő Facebook posztjából.
2026. Május 01. 12:22, péntek | Helyi
Elballagtak Pápa végzős diákjai – megtelt ünneplő fiatalokkal a belváros
Május 1-jén ismét megrendezték Pápa egyik legszebb és legmeghatóbb hagyományát, a Városi Ballagást.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

