Városlista
2026. május 3, vasárnap - Tímea

Hírek

2023. Július 10. 13:11, hétfő | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Megpróbálta elütni vitapartnerét az egyik pápai parkolóban

Megpróbálta elütni vitapartnerét az egyik pápai parkolóban

Közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelet vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a sofőrrel szemben, aki veszélyes manőverekkel gyalogosokat riogatott egy pápai parkolóban.

A vádirat szerint a 37 éves elkövető 2022. június 10-én dél körül személygépkocsival érkezett a parkolóba, ahol vitája támadt egy általa régebbről ismert férfival. Emiatt hirtelen nagy gázt adva előbb elindult előre, majd, hogy ráijesszen, hátramenetbe kapcsolt, és a közelben álló vitapartnere, valamint annak ismerőse irányába kormányozta az autóját. A sértettnek el kellett lépnie a jármű mögül, hogy el ne üsse.

A terhelt ezután újból a gyalogosok felé kormányozta az autót, akiknek el kellett előle ugraniuk, majd még egy harmadik gyalogosnak is arrébb kellett ugrania. Mindeközben a férfi egy parkoló autónak is nekitolatott. A vádlott a történtek után elhajtott a parkolóból, személyi sérülés nem keletkezett.

Az ügyészség a cselekményét felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt elkövető vádlottal szemben börtönbüntetés és járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabására tett indítványt a Pápai Járásbíróságnak és a felfüggesztett büntetésének utólagos végrehajtását is indítványozta.

Címkék: ügyészségi hír

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 03. 07:00, vasárnap | Helyi

Majális a múzeumban: kézműves programokkal, néptánccal és sok mosollyal telt meg a református udvar

Vidám forgatag, népzene, kézműves foglalkozások és családi programok várták az érdeklődőket szombat délután a Pannonia Reformata Múzeum udvarán, ahol idén is megrendezték a hagyományos Múzeumi Majálist.

2026. Május 02. 20:37, szombat | Helyi

Megrongálták a vasútállomás aluljárójában lévő galériát

Vandálok törtek-zúztak a pápai vasútállomás aluljárójában - derült Venczel Csaba önkormányzati képviselő Facebook posztjából.

2026. Május 01. 12:22, péntek | Helyi

Elballagtak Pápa végzős diákjai – megtelt ünneplő fiatalokkal a belváros

Május 1-jén ismét megrendezték Pápa egyik legszebb és legmeghatóbb hagyományát, a Városi Ballagást.

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.