Hírek
2019. Január 16. 09:03, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Megőrülök érted! Érted? - Előadás a párkapcsolatokért

Somogyi Erika HR tanácsadó, pszichológus és grafológus Takáts Tamás énekessel tartott közös estet Pápán, a JMSZK színháztermében.
Az előadó azt mondta, arra tette fel az életét, hogy olyan embereknek segítsen, akik változtatni szeretnének az életükön. Egyrészt a fiatoknak segít megtalálni, hogy mi lesz az útjuk, a hivatásuk, másrészt pedig szorongó, feszült emberekkel találkozik, akiket támogat abban, hogy visszatérjenek a jó útra. - Azért vállalkoztam erre a feladatra, mert azt látom, hogy annyi boldogtalan ember, mint manapság, soha korábban nem volt. Konkrétumot, élményt szerettem volna adni a kezükbe, amivel jobbá válhatnak a kapcsolataik, ezért szerveztem meg ezt az előadást - mondta el portálunknak Somogyi Erika.
Az előadás a Szimbiózis címet kapta, mely a párkapcsolatokban egy kettősséget jelent. A kapcsolat elején az "egyek vagyunk" érzését, melynek később meg kell változnia. Idővel a leválásnak meg kellene történnie, a pár mindkét tagjának meg kell találnia önmagát a kapcsolaton belül. Ha nem történik ez meg, akkor a szimbiózis fojtogató érzéssé válik - magyarázta a címet Somogyi Erika, aki egyébként nem egyedül állt fel a színpadra, hanem Takáts Tamás énekessel együtt. Túl azon, hogy a rockzenész ismert Karthago, East és Takáts Tamás Blues Band dalokat énekelt, aktívan részt is vett a beszélgetésben.
Somogyi Erika szerint létezik a hosszú kapcsolat, a hosszú házasság titka, amely úgy kezdődik, hogy "én mellette döntök". - Alapvetően a kapcsolatok azért mennek tönkre, mert egyrészt az emberek nem vállalnak felelősséget a saját érzéseikért, nem tudják az érzéseiket kimondani, másrészt pedig olyan képet szeretnének mutatni, ami egyébként nem is létezik, mert nincs meg hozzá a megfelelő kommunikációjuk, vagy érzelmi inteligenciájuk. Én azért is vagyok, hogy olyan nőkkel és férfiakkal dolgozzam együtt, akiknél csak egy kicsit a helyükre kell tenni a dolgokat - fogalmazott a HR tanácsadó, grafológus, pszichológus.
Az est jótékonysági célt is szolgált, több mint 100 ezer forintot adott át Somogyi Erika Sarkadi Anna testvérének. A Türr Gimnázium fiatal tanulója csontvelő átültetésen esett át, jelenleg steril szobában pihen és remélhetőleg a gyógyulás útján van.
Ezek érdekelhetnek még
2023. December 08. 14:28, péntek | Helyi
Két milliót loptak le a pápai lakos számlájáról telefonos csalók
A telefonáló kérésére gyanútlanul telepítette egy programot a sértett, közel 2 millió forintot emeltek le a bankszámlájáról.
2023. December 08. 08:35, péntek | Helyi
Börtönbe mehetnek a Pápán is tevékenykedő katalizátortolvajok
2023. December 08. 08:00, péntek | Helyi
Évfolyamelsőként végzett a pápai légiforgalmi irányító
Tízhetes nyelvtanfolyamon, valamint egy tizennégy hetes légiforgalmi irányítói képzésen vehetett részt az Amerikai Egyesült Államokban Metzger András főhadnagy, az MH 47. Bázisrepülőtér katonája.
2023. December 08. 07:18, péntek | Helyi
Annyi esze sem volt, hogy... - írta Unger Tamás egy iskolai bántalmazás miatt segítséget kérő anyukáról
Egy szülő kért segítséget a Pápán Hallottam Facebook csoportban, a leírás szerint 11 éves gyermekét testileg és lelkileg is bántalmazzák az iskolában, és állítása szerint a tanároktól nem kap segítséget.