Városlista
2026. január 13, kedd - Veronika

Hírek

2025. Február 03. 14:15, hétfő | Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt

Megkezdődött a felújítás, február végéig újranyitják a Huszár Közösségi Házat

Megkezdődött a felújítás, február végéig újranyitják a Huszár Közösségi Házat

Kicserélik a nyílászárókat és kifestik a belső tereket, hogy aztán megannyi civil közösség vehesse ismét birtokba az épületet.

Grőber Attila polgármester is megtekintette a munkálatokat, amelyek várhatóan néhány hét alatt be is fejeződnek. A sajtó kérdésére elmondta, a választási kampányban egyik fontos ígérete volt, hogy a pápai civil közösségek otthonra fognak találni. - Megígértük, be is tartjuk. Lesz otthona a pápai közösségeknek! - hangsúlyozta.

A városvezető hozzátette: a Huszár Közösségi Ház nem magától záródott be, hanem bezárták az energiaválságra hivatkozva, majd pedig nem nyitották azt újra. - Az akkori döntéshozóknak nem voltak fontosak az itt működő közösségek. Úgy látom, hogy ma olyanok kezdenek a közösségi ház újranyitásával kampányolni, akiknek a párttársai ezt bezárták. Nem emlékszem, hogy az egyébként 34 éve itt élő, a közösséget jól ismerő polgárként a képviselőjelölt asszony valaha is tett volna javaslatot a Huszár Közösségi Ház újranyitására. Most hirtelen fontos lett nekik. Mi nem beszélünk, hanem dolgozunk - emelte ki Grőber Attila.

Kerti Györgyi önkormányzati képviselőjelölt örömét fejezte ki a Huszár Közösségi Ház újranyitása kapcsán, szerinte nagy jelentősége van annak, hogy rendelkezésekre álljanak olyan terek, ahol a közösségek össze tudnak jönni.

Grőber Attila a az épület fenntartásával kapcsolatban elmondta, számítások szerint évi 10 millió forint körüli rezsiköltséggel kell számolni. Körülbelül 30 közösség jelezte eddig "beköltözési" szándékát, de vannak az épületnek olyan terei, amelyeket időszakosan bérbe lehet adni, ezért várhatóan nem az önkormányzatnak kell egyedül viselnie a fenntartás költségeit.

A tavalyi év végén adott le rendelést az önkormányzat a nyílászárókra, a napokban pedig meg is kezdődhetett azok beépítése, a munkálatokkal pedig várhatóan néhány héten belül végeznek is. Ezt követően fog sort kerülni a falak javítására és a festésre. A munkálatok költsége 14 millió forint, amelyet az önkormányzat saját forrásból finanszíroz.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 13. 07:20, kedd | Helyi

Ónos eső miatt adtak ki riasztást!

A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet, Győr megyében a legrosszabb a helyzet.

2026. Január 12. 15:50, hétfő | Helyi

Így tolja az útról a havat Pintér Gergő, a Magyar Közút bajnoka

A pápai mérnökség útellenőre négyszeres magyar bajnok és a V4-es országok közötti bajnokság négyszeres győztese Közutas Rodeóban!

2026. Január 12. 07:53, hétfő | Helyi

Dúró Dóra tart lakossági fórumot Pápán

Országjárása részeként Nardai Péter vendége lesz.