Hírek
2023. Július 04. 15:38, kedd |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Pápai Rk.
Megjelent az alkalmazottjának otthonában, egy láncfűrésszel akarta rendezni a konfliktusukat
Egy Pápa-környéki kistelepülésen élő hölgy 2023. július 3-án délután értesítette a rendőrséget arról, hogy élettársának munkaadója megjelent a házuknál és egy beindított láncfűrésszel fenyegette meg őt és a párját.
A helyszínre kiérkező rendőrök megállapították, hogy a 25 éves elkövető autóval érkezett a sértettekhez, hogy megbeszéljék a köztük kialakult konfliktust. A férfi egy láncfűrészt is magával vitt, amelyet beindított és fenyegető mozdulatokat tett azzal a bejelentő és élettársa felé, majd a fűrésszel többször belevágott az utcakapuba, amit aztán meg is rugdalt. Miután kinyílt a kapu, bement az udvarra, ahol ismét beindította a fűrészt és azzal indult az ott lakó pár felé, majd letette és egy lapátot hajított a sértettek irányába. Végül kifutott az utcára, de közben feldöntötte a bejelentő utcán parkoló motorját, amely megrongálódott. A garázdát a rendőrök még aznap este elfogták az egyenruhások, és előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
Az elkövető ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Fotó: Rendőrség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 10:00, péntek | Helyi
Édes múlt: városi séta a pápai cukrászdák nyomában
Különleges hangulatú városi sétára invitálja az érdeklődőket a Jókai Mór Városi Könyvtár: az „Édes múlt – cukrászdák Pápán” című program során a résztvevők a város egykori cukrászdáinak történetével ismerkedhetnek meg
2026. Március 20. 09:08, péntek | Helyi
Leromlott utak, betöltetlen praxisok, elmaradó fejlesztések – Molnár Bálint a térség problémáiról beszélt
Sajtótájékoztatót tartott Molnár Bálint, a Demokratikus Koalíció Veszprém vármegye 4-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje, melyen a térség helyzetéről és a választás tétjéről beszélt.
2026. Március 20. 07:07, péntek | Helyi
A Bűnvadászok ismét Pápára érkeznek
Ismét Pápára látogat a Mi Hazánk Mozgalomhoz köthető Bűnvadászok csoport: március 21-én, szombaton közönségtalálkozót tartanak a város főterén.
