Hírek
2026. Február 16. 18:38, hétfő |
Helyi
Forrás: Polgár Szilárd
Megértés és segítség - Alzheimer Café másodszor Attyapusztán
Az Ujvári János Református Szeretetszolgálat szervezésében tavaly ősszel indult útjára az Alzheimer Café elnevezésű rendezvénysorozat, amelynek második eseményére 2026. februárjában várták az érdeklődőket a szeretetszolgálat pápakovácsi intézményegységébe, Attyapusztára.
Az egyházi intézmény programsorozatának célja, hogy lehetőséget teremtsen a demencia kérdéskörében a közös gondolkodásra és párbeszédre olyan környezetben, ahol szakemberek segítségével a problémákról őszintén lehet beszélni és beszélgetni, akár a személyes tapasztalatok megosztásával is.
Magyarországon az első Alzheimer Cafét 2014-ben dr. Menyhárt Miklós indította útjára Győrben, aki korábban a franciaországi Commercy St. Jacques Kórház Alzheimer Egységének volt a főorvosa. Egy évvel később már több, mint fél tucat, jelenleg pedig 17 Alzheimer Café működik hazánkban.
Sebestyén Piroska részlegvezető, dr. Soós Lajos Árpád háziorvos, Bornemissza Melinda intézményvezető
Az Ujvári János Református Szeretetszolgálat meghívására így első, nyitó alkalommal az alapító dr. Menyhárt Miklós főorvos jött el Pápakovácsiba, a rendezvényen Bornemissza Melinda intézményvezető, és Sebestyén Piroska részlegvezető köszöntötte a megjelent nagy létszámú hallgatóságot. Dr. Menyhárt Miklós rendkívül tartalmas, ismeretterjesztő előadásában beszélt a demencia fokozatairól, külföldi orvosi munkája során megszerezett tapasztalatairól, valamint az Alzheimer Café létrejöttéről, indulásáról is.
2026 februárjában „Demencia a háziorvos szemével” címmel dr. Soós Lajos Árpád háziorvos tartott interaktív, nagyon színvonalas előadást Attyapusztán, aki a demencia egészségügyi vonatkozásain túl szólt azokról a kihívásokról is, amelyekkel az érintettek és a hozzátartozók szembesülnek, mindezt gyakorlati példákkal illusztrálva.
Sebestyén Piroska részlegvezető, dr. Menyhár Miklós főorvos, Bornemissza Melinda intézményvezető
Mindkét Alzheimer Caféra zsúfolásig megtelt az Ujvári János Református Szeretetszolgálat Pápakovácsi Idősek Otthonának nagyterme, szinte egy gombostűt sem lehetett leejteni, még pótszékekre is szükség volt. Az eseményen a szeretetszolgálat ellátottai, a lakók hozzátartozói, valamint munkavállalók és sok-sok civil érdeklődő vett rész. Az előadások után szeretetvendégséggel zárult a program.
Fotó és tudósítás: Polgár Szilárd
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 21:14, péntek | Helyi
Mezőlak polgármestere: Változásra és higgadtabb közéletre van szükség
Nagy Gábor bejegyzésében azt írja, korábban hitt a Fideszben, ám szerinte a párt mostani értékrendje köszönő viszonyban sincs azzal, ami korábban jellemezte ezt a politikai oldalt.
2026. Április 10. 19:33, péntek | Helyi
Molnár Bálint a rendszerváltás érdekében a legesélyesebb ellenzéki jelölt támogatását kéri
A DK politikusa arra biztatja a párt szimpatizánsait, hogy osszák meg a szavazatukat: egyéniben szavazzanak az esélyes ellenzéki jelöltre, listán pedig támogassák a Demokratikus Koalíciót.
2026. Április 10. 17:00, péntek | Helyi
Ó mondd, Pápa, te kit választanál? - Esélylatolgatás!
Már csak néhányat kell aludni, hogy kiderüljön, ki nyeri az országgyűlési választásokat. De vajon van-e esélye a Tiszának a Pápa központú választókörzetben? Vagy a papírforma érvényesül?
2026. Április 10. 12:57, péntek | Helyi
Nardai Péter: Nem csak két lehetőség közül választhatnak a magyarok
Csütörtökön Pápán tartott lakossági fórumot a Mi Hazánk Mozgalom. Nardai Péter meghívására Apáti István, a párt alelnöke érkezett városunkba.

