Hírek
2014. Szeptember 20. 10:43, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Másfél milliárd forintból újul meg a pápai kórház
Letették az alapkövét a Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézet új épületének péntek délután.
A jelenlegi hétéves uniós költségvetési ciklusban kiemelt szerep jut az egészségügynek, amit a pápai kórház felújítása is példáz - jelentette ki a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára pénteken a Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézet új épületének alapkőletétele alkalmából.
Kovács Zoltán országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy a pápai kórházban kormányzati fejlesztés a két Orbán-kormány időszakában történt, a köztes időszakban pedig a kórház bezárását fontolgatták. Hozzátette, hogy a kórház struktúraátalakítása és fejlesztése a pápaiakat és a környező 49 település lakóit szolgálja majd.
Vörös Ibolya, a Gróf Esterházy kórház főigazgatója elmondta, hogy az 1,5 milliárd forintos fejlesztés európai uniós forrásból valósul meg, ebből 483 milliót fordítanak új eszközökre.
Egy új, kétemeletes, 2100 négyzetméteres épületben kap helyet a belgyógyászat, így egy helyen működhet majd, megszűnik a széttagoltsága, az épület alagsorában pedig a patológiai részleg lesz. A fejlesztés eredményeként megvalósul a radiológia szervezeti egysége, rövidül az ellátás ideje, az egynapos sebészetet a központi műtőbe integrálják. Kilencszázhetven négyzetméteren korszerűsítik a kórház több osztályát, köztük a központi radiológiát. Oda új diagnosztikai eszközök is kerülnek, CT, ultrahangkészülék, röntgengépek. Megújul a sürgősségi és a sebészeti osztály is.
A főigazgató elmondta, hogy a munka a kórház egyik régi épületének lebontásával kezdődik várhatóan október 6-án, helyén készül majd el az új épület. A fejlesztés 2015 második negyedévében zárul.
Áldozó Tamás, Pápa polgármestere reményét fejezte ki, hogy a beruházással új korszak kezdődik a kórház életében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

