Hírek
2012. December 20. 17:48, csütörtök |
Helyi
Forrás: papa-ma.hu
Márciusban nyit a 3D-s mozi Pápán!
Egy jó referenciákkal rendelkező cég nyerte meg azt a pályázatot, melyet az önkormányzat írt ki a mozi hasznosítására. A pályázó vállalta, hogy olyan berendezéseket működtet az épületben, amelyek a 3D-s vetítésekre alkalmasak
Márciusban indulhatnak a vetítések a moziban - írja a papa-ma.hu. Pápa Város Önkormányzata – a lehangoló látogatottsági adatok miatt – korábban pályázatot írt ki a mozi üzemeltetésére. A kiírásra olyan ajánlatot vártak, amely a piaci viszonyok között működőképessé tudja tenni a mozit. A pályázat sikeréről és a nyertes pályázó által vállaltak részleteiről dr. Áldozó Tamás polgármester számolt be.
A pályázó vállalta, hogy olyan berendezéseket működtet az épületben, amelyek a 3D-s vetítésekre teszik alkalmassá a mozit.
- A vállalkozó összességében egy 35 millió forintos beruházást kíván megvalósítani az épületben. Pályázatában arra is kitért, hogy egy városi közösségi filmszínházat szeretne kialakítani. Tehát mondhatjuk, hogy olyat, mint amilyen régen volt, vagyis itt nem a plázákban megtalálható mozira kell gondolni, hanem annál sokkal hangulatosabb közösségi térre – foglalta össze a polgármester.
A pályamunkában szerepel az is, hogy a vállalkozó olyan közösségi teret kívánna létrehozni, melyet a város lakossága magáénak érez, szívesen és rendszeresen járna oda, illetve tudná, hogy a mozielőadásokon kívül más rendezvényekkel, változatos programokkal találkozhat. A pályázó ugyanis nemcsak filmvetítéseket tervez a moziban, hanem – egyebek mellett – közönségtalálkozókat és filmtörténeti kiállításokat is szervezne.
A sajtótájékoztatón elhangzott, a vállalkozó mérsékeltebb árakat kíván meghatározni, mint a hasonló minőségű szolgáltatást nyújtó filmszínházak. Így – ha pl. egy másik városba való átutazás költségét is leszámítjuk, akkor a mozikedvelő közönség nagy eséllyel helyben tartható. A pályázó azt tervezi, hogy a 2D-s jegyárak nem haladnák meg az 1000, a 3D-s jegyárak pedig az 1200-1300 forintot. Ebből az összegből természetesen kedvezményt biztosít a gyermekek, a nyugdíjasok és a diákok számára – derült ki a sajtótájékoztatón.
A polgármester hozzátette, a pályázó megfelelő referenciákkal rendelkezik. A városvezetők bíznak abban, hogy márciustól az épület moziként üzemelhet.
- Addig azonban mind a pályázónak, mind a városnak vannak teendői. Utómunkában még néhány, a fűtési rendszert érintő beruházási elemet meg kell valósítanunk itt az épületben, ez 10 millió forintos költséget jelent. Viszont a beruházás után elmondhatjuk, hogy az épület korszerű fűtéstechnikával rendelkezik.
Áldozó Tamás megjegyezte, a város készen áll a szerződéskötésre, és várja, hogy a márciusi nyitásig megkezdődjenek a beruházások.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 07:51, csütörtök | Helyi
Kampányfórum az iskolában: elutasította a kifogást a választási bizottság
2026. Március 19. 07:09, csütörtök | Helyi
Dobrev Klára Pápán: a kormányváltásról és a vidék helyzetéről tartott fórumot a DK
Közös fórumot tartott Demokratikus Koalíció pápai irodájában Dobrev Klára és Molnár Bálint. Az eseményen aktivisták és szimpatizánsok vettek részt, jelen volt továbbá Grőber Attila is.
2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi
Kulja András járt választókerületünkben
A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.
2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi
Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében
Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

