Városlista
2026. július 22, szerda - Magdolna

Hírek

2014. Március 05. 18:04, szerda | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)

Lendvai Ildikó Pápán

Lendvai Ildikó Pápán

Az MSZP volt pártelnöke a Demokratikus Koalíció által életre hívott Szabad Szó Estek elnevezésű rendezvényének soron következő vendége volt. Gőgös Zoltánnal, az Összefogás országgyűlési képviselő-jelöltjével beszélgetett.

Az estet megelőző sajtótájékoztatón Grőber Attila, a szocialisták helyi szervezetének elnöke méltatta az egykori pártelnököt. Mint mondta, Lendvai Ildikó olyan időszakban vette át a párt irányítását, amikor nem volt könnyű dolga, mára pedig az MSZP a Fidesz kihívója lehet szövetségeseivel együtt az áprilisi választásokon.

Lendvai Ildikó szerint a Fidesz által megalkotott választási törvény látványosan csődöt mondott. A politikus arra utalt, hogy a vártnál jóval több párt indulhat el az áprilisi parlamenti választásokon (Pápán 10 jelölt gyűjtötte össze a szükséges 500 ajánlást). Lendvai szerint pontosan az volt a kormányzó párt célja, hogy ez a törvény csődöt mondjon, mivel az az érdekük, hogy minél kevesebben menjenek el választani. - Elismerjük, hogy az Összefogásnak a magasabb részvétel kedvez, ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy társadalmi érdek is a választók minél nagyobb aktivitása. A rengeteg jelölt miatt a közpénzben is kár keletkezik a kampánytámogatások miatt, de ennél is nagyobb baj, hogy megtévesztik, összezavarják a választópolgárokat - mondta a volt pártelnök.

A politikus szerint az Orbán-kormány négy éves tevékenységén is jól látható, hogy az az érdekük, hogy az emberek elforduljanak a politikától. - Ezért herélték ki a parlamentarizmust, ezért kezelik gyermekként a választókat és ezért szorítják háttérbe a nőket az országházban. Az új kormánynak a szociális és gazdasági problémák mellett az ország emberi jogi bizonyítványát is ki kell javítania. Új családvédelmi, egyházi és médiatörvényre van szügség - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Kerecsényi Zoltán, a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke felhívta a választók figyelmét arra, hogy aki nem megy el április 6-án szavazni, az a jelenlegi kormány hatalomban maradását segíti. Ezért mindenkit arra bátorít, hogy menjen el választani.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi

Szénabálák égtek Marcaltőnél

A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.

2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi

Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren

Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.

2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi

Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon

Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.