Városlista
2026. július 22, szerda - Magdolna

Hírek

2014. Március 14. 16:40, péntek | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)

Külön ünnepelt a baloldali ellenzék

Külön ünnepelt a baloldali ellenzék

A rendszerváltás óta először szerveztek külön megemlékezést a baloldali pártok. Ma délután a Petőfi-szobornál gyűltek össze, de részt vesznek a holnapi városi rendezvényen is.

Kerecsényi Zoltán, a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke beszédében felidézte az 1848. március 15-i pápai eseményeket. Kerecsényi Zoltán a pápai Historia Domus-ból idézett, mely szerint a pesti forradalom híre hamar eljutott ide, másnap Pápán is tömegmegmozdulásokra került sor. A politkus utalt arra is, hogy egyes tervek szerint Petőfi szobra a felújítási munkák után más helyszínre kerülne. - Helye van Pápa főterén, a volt úri kastély előtt Petőfi szobrának és Jókai emlékművének - mondta.

Grőber Attila, az MSZP helyi elnöke tágabb kontextusba helyezte a 166 évvel ezelőtti eseményeket. - 1848-ban az addig politikai joggal, nemzeti önállósággal nem rendelkező, szólás- és sajtószabadságától megfosztott, egymástól elszigetelt emberek, öntudatos közösséggé, polgári társadalommá akartak válni. Ez történt Magyarországon is, pedig az akkori politikai erők sem voltak egységesek. Mégis egy dologban egyetértettek. Abban, hogy nem lehet tovább folytatni olyan politikát, amely a népet, a nemzetet kizárja saját sorsának irányításából. Március 15-e a szabadság ünnepe. Ezen a napon megszületett a Magyar nemzet - fogalmazott a szónok.

A harmadikként szóló Gőgös Zoltán egyértelmű kampánybeszédet mondott. Az országgyűlési képviselő-jelölt elmondta, a rendszerváltás óta valamennyi március 15-i városi ünnepségen részt vettek és ez most is így lesz. - Azért tartunk külön ünnepséget, hogy a saját üzeneteinkket el tudjuk juttatni a város lakosságához. A 25 év alatt egyszer sem történt meg, hogy ellenzéki politikus mondott volna ünnepi beszédet e napon. Mi nem a város ellen vagyunk, hanem a várost és az országot irányító hatalommal vagyunk szemben - fogalmazott.

A baloldal jelöltje megfogalmazta a kormányváltó erők ígéreteit. - Azt akarjuk elérni, hogy egy éven belül ne legyen éhező gyermek Magyarországon. Azt akarjuk, hogy legalább 100.000 forintot tisztán mindeki haza vihessen, aki dolgozik. Azt, hogy a 65 év feletti kisnyugdíjasok kapjanan egyszeri, 24.000 forintos kiegészítést a gyógyszereikre. Azt, hogy ingyenes legyen a bölcsöde és azt, hogy csökkenjen az élelmiszerek ára. Mi az egyszerű emberek megélhetésével akarunk foglalkozni - mondta.

A politikus szerint náciveszély fenyeget. - Teljesen nyilvánvaló, hogy készülődőben van a nácik és a Fidesz koalíciója. Ezt ki kell mondtani. Ez a koalíció Európából való kivezetésünket jelentené. Kérjük a jelenlévők segítségét, hogy üzenetünk minél több emberhez eljusson. Mi nem közvéleménykutatást, hanem választást akarunk nyerni. Hajrá Magyarország, hajrá Pápa, hajrá összefogás, hajrá kormányváltó erő - zárta gondolatait Gőgös Zoltán.

Az összejövetel koszorúzással és a Szózat hangjaival zárult

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi

Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren

Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.

2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi

Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon

Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

2026. Július 20. 17:24, hétfő | Helyi

Egy hét, 56 baleset megyénkben!

Fokozott ellenőrzésekre és erős forgalomra figyelmeztet a rendőrség!