Hírek
2018. Május 21. 18:58, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Krisztusi család legyetek - Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Ökumenkus Napot Pápán
Remekül sikerült a történelmi egyházak közös pápai alkalma, mely az idei évben az Esterházy-kastély udvarán került megrendezésre.
A méltó helyszínnek, a jó időjárásnak és persze a színes programoknak együttesen volt köszönhető, hogy az idei Ökumenikus Napon vettek részt a legtöbben az eddigiek közül, szépen megtelt a kastély udvarán felállított sátor, de sokan voltak a kézműves foglalkozásokon és a futóversenyeken is.
A délután kettő órakor kezdődő rendezvényt Boncz Zoltán baptista lelkész nyitotta meg. Úgy fogalmazott, hogy az Ökumenikus Nap célja az, hogy megmutassák az embereknek, a városlakóknak, hogy Isten létezik, ott van mindannyiunk életében.
Unger Tamás köszöntőjében az idei Ökumenikus Nap fő üzenetére, a "Krisztusi család legyetek" vezérgondolatra utalva azt mondta, a 2018-as esztendő a kormányzati politikában is a családok éve. - A család a társadalom legkisebb és egyben legfontosabb közössége, amelyen keresztül értékeket adunk át egymásnak, értékeket őrzünk meg és a család az alapja Magyarország és a nemzet további fennmaradásának is. Az alpolgármester hozzátette, az egyházak mindig nagyon fontos szerepet töltöttek be a város életében, nemcsak abban erősek, hogy épületeket újítanak meg, hanem erősek a tagjaikon, a közösségeiken keresztül is - mondta Unger Tamás, felemelő pillanatokat kívánva az Ökumenikus Nap résztvevőinek.
Márkus Mihály református lelkész, az Ökumenikus Nap egyik főszervezezője hírportálunknak elmondta, a Krisztustól tanult szeretet alapján, aki a krisztusi tanításból indul ki, az a családi életében is megéli az Ökumenikus Nap vezérgondolatát. Ez nem azt jelenti, hogy abban a családban nem lesznek veszekedések, hanem azt, hogy arra törekszünk, hogy ha békétlenség van, akkor békességre jussunk és megbeszéljük azt, amiben nem értettünk egyet.
A köszöntőket követően került sor a délelőtti floorball bajnokság eredményhirdetésére.
A Gyurátz Ferenc Általános Iskolás diákjainak bemutatója után ismét a sportté volt a fő szerep. A tavalyi évben nagy sikert arató örömfutást idén is megszervezték, melynek keretében a szép számú sportbarát futva kereste fel a belvárosi templomokat, a legkitartóbban pedig egy három kilométeres futóversenyre is benevezhettek.
Közben a színpadon folytatódtak a programok. A Szent Anna Óvoda ovisai után a Szent István Római Katolikus Általános Iskola diákjai, majd pedig az Édenkert Református Óvoda apróságai szórakoztatták a szép számú közönséget. Az Esterházy-kastélyban játszóház és kézműves foglalkozás várta a gyermekeket és szüleiket.
A Tánc-Lánc AMI és a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziumának néptáncbemutatója után került sor a rajzpályázat és a bibliai történetmesélő verseny eredményhirdetésére, a legjobbak pedig meg is csillanthatták tehetségüket.
Az esti ökumenikus napi istentiszteleten dr. Csernai Balázs hirdetett igét. A korábban Pápán szolgáló atya az egység fontosságáról beszélt. - Mindig vágyunk az egységre, elsősorban családon belül szeretnénk megélni az összetartozás érzését. Ezzel kapcsolatban sok nehézségbe ütközünk, néha talán csalódásaink is vannak, viszont ilyenkor jó észrevenni azt, hogy nemcsak a család tagjai vannak jelen egy családban, hanem velünk járja az utat Jézus is és ő az, aki egyesíteni tud bennünket, ő az, aki meg tudja adni nekünk azt az egységet és örömöt, melyre újból és újból szükségünk van - mondta Csernai Balázs.
A rendezvény az ökumenikus zenekar előadásával és közös énekléssel zárult.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.














