Hírek
2019. Február 23. 21:15, szombat |
Helyi
Forrás: Gulyás Rebeka
Kosárlabda: Fontos győzelem hazai pályán!
Az NB1/B-s kosárlabda bajnokság 20. fordulójában a Concordia Motax KC-nak sikerült megszakítania három meccses nyeretlenségi sorozatát.
Február 22-én 18 órától a győri Széchenyi Egyetem csapatát látták vendégül a Városi Sportcsarnokban, ahol a Pápa teljes kerettel, sérültek nélkül vágott neki a találkozónak.
Az első játékrészt hasonló tempóban, kiegyenlített játékkal kezdték a csapatok, egyik fél sem tudott nagyobb előnyre szert tenni, így a második negyedre mindössze 4 pontnyi hátránnyal fordultak a pápaiak (21-25). A folytatásban is fej-fej mellett haladt a két alakulat, ám a Márton testvérek és Murai pontos dobásainak köszönhetően a 18. percre már több mint tíz ponttal vezetett a Pápa (50-39). Ugyan a negyed végére a győriek 5 pontra csökkentették hátrányukat, a Motax a második félidőben magasabb fokozatra kapcsolt, és nem hagyta ellenfelének, hogy felzárkózzon. Fokozatosan, egyre nagyobb előnyt dolgoztak ki a hazaiak, akik Cook hármasával a mérkőzés végére még a 100 pontos határt is átlépték (101-78). A Pápa nagy kedvvel, motiváltan játszott, és megérdemelten aratott sikert csaknem egy hónapos nyeretlenség után.
Concordia Motax KC – Széchenyi Egyetem Győr
103-82 (21-25, 29-20, 26-21, 27-16)
Concordia Motax KC: Sonyák 22/3, Murai 20, Cook 12/3, Grebenár 12, Márton Á. 11/3, Márton L. 11/9, Horváth 11/9, Keller 4, Kocsis, Csányi, Kasza, Vajda
Vajda József: Tiszta szívből gratulálok a csapatomnak, nagyon jól hajtottak, ami okos, taktikus játékkal párosult.
Fotó: hunbasket.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

