Hírek
2019. Február 25. 10:05, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Pápai Rk.
Kortárssegítők továbbképzése Pápán
A rendőrök főként a csalók észlelésére és a bűncselekmények megelőzésére hívták fel a nyugdíjasok figyelmét.
AVeszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a Veszprém Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Igazságügyi Osztályával és a jelentősebb megyei idős szervezetekkel közösen országosan is újszerű programként 2011-ben indította el a megyében az idős bűnmegelőzési kortárssegítő programot. Ennek lényege, hogy maguk az érintettek az aktivitásuk, a helyi közösségben betöltött szerepük alapján látnak el feladatokat kortársaik között az idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzésével kapcsolatosan.
A projekt, továbbáa „Fókuszban a biztonság” elnevezésű bűnmegelőzési pályázat keretén belül a pápai rendőrök 2019. február 21-én délután hívták össze a rendőrkapitányság illetékességi területén tevékenykedő bűnmegelőzési kortárssegítőket, melynek során elmondtáka 2018-ban megvalósuló idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények jellemzőit. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa ezt követően hasznos prevenciós tanácsokat adott a megjelenteknek. Az előadók többek között arra kérték a jelenlevőket, hogy a besurranások megelőzése céljából napközben is zárják az utcakapukat, illetve a bejárati ajtókat, és idegeneket soha ne engedjenek be otthonaikba. Kitértek a házaló árusoktól vásárolt termékek veszélyeire is, hiszen az ily módon eladni kívánt áruk gyakorta rossz minőségűek vagy felárazottak és garancia sem jár hozzájuk. A rendőrök ezen kívül felhívták a figyelmet az ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatoknak álcázott termékbemutatókra is, valamint szóba került az úgynevezett „unokázós csalás” jelensége, amely többnyire megelőzhető azzal, ha azonnal visszahívják telefonon a segítséget kérő vagy állítólagosan bajba jutott unokát, illetve annak szüleit.
A Pápai Rendőrkapitányság továbbra is várja az idős kortárssegítőkhöz csatlakozni kívánó nyugdíjasokat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 13:20, szombat | Helyi
Szalagkorlátnak ütközött egy autó a 83-ason
2026. Március 20. 15:44, péntek | Helyi
Meghalt a 8-ason elütött fiatal rendőr
Tragikus közlekedési balesetben vesztette életét egy fiatal rendőr 2026. március 19-én hajnalban Veszprém külterületén. A rendőr szolgálatteljesítés közben szenvedett halálos balesetet a 8-as főúton.
2026. Március 20. 10:00, péntek | Helyi
Édes múlt: városi séta a pápai cukrászdák nyomában
Különleges hangulatú városi sétára invitálja az érdeklődőket a Jókai Mór Városi Könyvtár: az „Édes múlt – cukrászdák Pápán” című program során a résztvevők a város egykori cukrászdáinak történetével ismerkedhetnek meg
2026. Március 20. 09:08, péntek | Helyi
Leromlott utak, betöltetlen praxisok, elmaradó fejlesztések – Molnár Bálint a térség problémáiról beszélt
Sajtótájékoztatót tartott Molnár Bálint, a Demokratikus Koalíció Veszprém vármegye 4-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje, melyen a térség helyzetéről és a választás tétjéről beszélt.
