Hírek
2017. Április 11. 19:10, kedd |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Kórházba került több pápai óvodás, hipós vizet ittak
Összesen tizennégy gyermek került kórházba a volt kiliáni óvodából. Mindannyian jól vannak.
FRISSÍTÉS! Az egyik érintett szülőtől megtudtuk, valamennyi kisgyermek elhagyhatta a kórházat.
Tünet- és panaszmentesek a hipós vizet ivott óvodások
Dr. Áldozó Tamás polgármester közleményben tájékoztatta a sajtót a kedd délután, a Szivárvány óvodában történt balesetről. Mint azt közölte, Vargáné Kiss Judit helyettes óvodavezető arról tájékoztatta, hogy a délutáni uzsonnához a kisgyermekeknek felkínált víz hipót tartalmazott. A kancsókat fertőtlenítéshez készítették elő, az edények alján kis mennyiségű hipó volt, erre töltötték rá tévedésből az ivóvizet. A gyermekek az első korty után jelezték, hogy nincs jó íze a víznek, az óvoda azonnal értesítette a gyermekorvost és kihívták a mentőket.
A 14, 3-6 éves kor közötti kisgyermeket három mentő szállította kórházba, ahol azonnal megvizsgálták őket. A polgármester közleményében hangsúlyozta, a kórház gyermekosztályának vezetője azt a tájékoztatást adta számára, hogy
a gyermekek panasz- és tünetmentesek, ma éjszakára megfigyelés céljából a kórházban maradnak és holnap újabb gégészeti vizsgálaton vesznek részt. A Pápa Városi Óvodák vezetőjétől, Csákvári Judittól kapott információk szerint, az intézmény az előírt protokoll szerint az eset után azonnal értesítette a szülőket – áll a polgármester közleményében
A kép csak illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

